Nemzeti tükörben a magyar nemzet politikájának hét törvénye
Különleges ajándéktárgy, a Nemzeti tükör látható Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi Facebook-bejegyzésében.
Különleges ajándéktárgy, a Nemzeti tükör látható Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi Facebook-bejegyzésében.

Milyen „fogva tartás” az, amelyet bármikor el lehet hagyni?

Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán számolt be arról az egyeztetésről, amelyet február 4-én folytatott Dunja Mijatović-tyal, az Európa Tanács emberi jogi biztosával.

A könnyű pénzszerzést ígérő külföldi internetes állásajánlatok mögött nemzetközi bűnszervezetek állhatnak.

A Soros-féle beavatkozások gyakorlatának semmi köze a népakaraton nyugvó demokráciához.

Az Európa Tanács főtitkárával egyeztetett a külgazdasági és külügyminiszter az ukrajnai magyarok ügyében.
Nemcsak az Európai Unióban, de a jogvédelemmel foglalkozó Európa Tanácsban és az Emberi Jogok Európai Bíróságán is megjelentek Soros György emberei.

A strasbourgi bíróság gyanús ítéletei mind több országban kavarnak botrányt, az ET-főtitkár hallgat.

Aggasztónak nevezte az emberi jogi biztos a családok jogait védő magyar törvénymódosítást.

Az amerikai spekuláns az Európa Tanácson keresztül akar beavatkozni Magyarország belső ügyeibe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.