Gazdák a tüntetésen: „Becsapott bennünket az unió az ukrán gabonával”
Teljesen megtelt a záhonyi határátkelő környéke tiltakozó gazdákkal, miután az Európai Unió nem hosszabbította meg az ukrán gabona importjának tilalmát.
Teljesen megtelt a záhonyi határátkelő környéke tiltakozó gazdákkal, miután az Európai Unió nem hosszabbította meg az ukrán gabona importjának tilalmát.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója rögzítette: az elmúlt nyolc esztendő eseményei bebizonyították, hogy helyes döntést hoztunk.
A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint az embercsempész bűnszervezetekkel ugyanúgy kell bánni, mint a terroristákkal.
Nem túlzás azt mondani, hogy a harmadik világháború kitörésének kockázata soha nem volt akkora, mint most.
– Az EU békevállalkozás, nem háborús vállalkozás, a magyar soros elnökség ennek alapján tevékenykedik majd – mondta a területfejlesztési miniszter.
A rendszeresen elkészített Eurobarometer közvélemény-kutatások nem az átlagemberek véleményét mutatják.
A legtöbb bejelentett esetet a baloldali és anarchista terrorizmus kategóriájába sorolta az Europol.
Nő a feszültség Belgrád és Pristina között a jövő heti brüsszeli párbeszéd előtt. Albin Kurti vízumkötelezettséggel sújtatná Szerbiát.
Az Európai Bizottság elnöke Li Csiang kínai miniszterelnökkel tárgyalt a G20-csúcstalálkozón.
Pristina szerint a görögök hamarosan elismerhetik Koszovó függetlenségét, Belgrád viszont azt állítja, nem lesz változás Athén politikájában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A biztonságpolitikai szakértő szerint Irán és az USA konfliktusa évek óta érik – most ért a robbanáshoz.
Az aláírók kitértek a kárpátaljai magyarok helyzetére is, remélik, nem haragszanak rájuk az ukránok.
Hősként tértek haza a 2009-es egyiptomi vb bronzérmeseiként, de nem úgy, ahogy szerették volna.
The Tisza Party leadership spares no one and nothing.
A száműzetésben lévő iráni ellenzéki Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa (NCRI) az iszlám köztársaság legfőbb politikai és vallási vezetőjének távozását követeli az Irán elleni amerikai támadásokat követően.
A világ legismertebb gospel sztárkórusa ismét Magyarországra látogat.
Felkavaró és hátborzongató történetek a kérészéletű uralkodónőkról.
A száműzetésben lévő iráni ellenzéki Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa (NCRI) az iszlám köztársaság legfőbb politikai és vallási vezetőjének távozását követeli az Irán elleni amerikai támadásokat követően.
A világ legismertebb gospel sztárkórusa ismét Magyarországra látogat.
Felkavaró és hátborzongató történetek a kérészéletű uralkodónőkról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.