Több mint három év után pont kerülhet a Brexit legkomplikáltabb részének végére
Közel a megegyezés az északír protokoll ügyében.
Közel a megegyezés az északír protokoll ügyében.
Az Európai Bizottságot is felszólították, hogy hajtson végre intézkedéseket a menekültügyi eljárások területén.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint Peking nem hiteles közvetítő, mert nem ítélte el Ukrajna lerohanását.
Az Európai Unió különleges képviselője szerint Belgrád és Pristina jóváhagyhatja a német−francia rendezési tervet.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint biztonsági és gazdasági szempontból is uniós érdek Szerbia csatlakozása.
Amerika visszalöki a világgazdaságot a hidegháború alatti blokkosodás korszakába.
2024-ben új időszámításnak kell kezdődnie az európai parlamenti választásokkal.
Az Európai Bizottság elnökének nem kell nyilvános meghallgatáson felelnie a Pfizer-vakcinák beszerzésével kapcsolatos ellentmondásokra.
Az erdészeti hatóságok szerint az unió terve veszélyezteti a lengyel nemzeti örökséget.
Brüsszelt hidegen hagyja az infláció elleni harc – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Miközben Zelenszkij a magyarokat fenyegeti, a főpolgármester ukrán színekbe öltöztette Budapestet.
A saját otthon megteremtése sokak számára egy új életszakasz kezdetét jelenti, amely pénzügyi és személyes szempontból is komoly mérföldkő.
Az MTK továbbra is mély gödörben ül. Két hazai meccsén összesen tíz gólt kapott.
A jemeni húszi lázadók nagy valószínűséggel először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
A Tisza Párt ifjúsági tagozatává silányult Momentum egykori elnöke Ukrajnát már nagyon az EU-ban látná.
Ukrajna immár nyíltan zsarolja hazánkat létfontosságú energiabeszerzési útvonalának elvágásával, ha továbbra sem támogatja uniós csatlakozását – jelentette ki Magyar Levente.
Washington gazdasági kényszert alkalmaz, de egyben lehetőséget is kínál Oroszországnak.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
A Tisza Párt ifjúsági tagozatává silányult Momentum egykori elnöke Ukrajnát már nagyon az EU-ban látná.
Ukrajna immár nyíltan zsarolja hazánkat létfontosságú energiabeszerzési útvonalának elvágásával, ha továbbra sem támogatja uniós csatlakozását – jelentette ki Magyar Levente.
Washington gazdasági kényszert alkalmaz, de egyben lehetőséget is kínál Oroszországnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.