A ma már hungarikumnak számító – egyre több országban dicsért és követett – magyar családpolitikai modell öt pillérre épül. Az első, hogy a gyermekvállalás lehetőleg minden család számára anyagi értelemben is előny legyen, ne pedig hátrány. A második, hogy a családokat lakáshoz, mégpedig saját tulajdonú lakáshoz kell segíteni. Harmadszor: a családpolitikát az édesanyákra kell alapozni. Negyedszer: nemcsak családpolitikát kell csinálni, az egész ország működését családbaráttá kell változtatni. És az ötödik pillér, hogy a jog eszközeivel is meg kell védeni a család intézményét és a gyermekeket. A kormányfő azt is elmondta, hogy ha nem lett volna az új magyar családpolitika, és minden maradt volna a régiben, akkor tíz év alatt 120 ezerrel kevesebb gyermek született volna nálunk. Ehelyett a házasságkötések száma csaknem a kétszeresére növekedett, és 2010 óta 41 százalékkal csökkent a művi terhességmegszakítások száma.
Ugyanakkor hozzátette: „Ez mind szép, de még nem tartunk ott, ahol szeretnénk, és különösen nem ott, ahol kellene, Magyarország még csak az út felénél jár.”
Mit jelent az út fele? Azt, hogy a termékenységi ráta 2011. évi mélypontja 1,23 volt, és erről emelkedtünk 2020-ra az 1,56-os szintre, vagyis a demográfiai sereghajtók közül tíz év alatt felzárkóztunk az európai középmezőnybe. Ahhoz, hogy 2030-ra átlépjük a bűvös kettes arányszámot, tartani kellene a korábbi ütemet. A bővülő családtámogatási formáknak és az egyre nagyobb – a GDP öt százalékát elérő – költségvetési ráfordításoknak is köszönhetően 2021-re 1,59-ra emelkedett a teljes termékenységi arányszám, ami csaknem harmincszázalékos javulás 2011-hez viszonyítva.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!