Kapu Tiborék elárulták: erre egyáltalán nem tudtak előre felkészülni
Az előző 25-30 év számított.
Az előző 25-30 év számított.

The ministerial commissioner spoke to Magyar Nemzet about Tibor Kapu’s mission.

Kapu Tibor küldetéséről nyilatkozott a Magyar Nemzetnek a miniszteri biztos.

Harminc másodperccel a fellövés után a tengerbe zuhant.

Nagy Klaudia Vivien a kardiológiáról került az űrmissziók világába, ahol már-már sci-fibe illő dolgokat tanult.

Interjút adott Kapu Tibor és Cserényi Gyula.

E keretmegállapodással a Külgazdasági és Külügyminisztérium új szintre emeli az Európai Űrügynökséggel való együttműködést

Az Európai Űrügynökség búcsút vett a Föld felderítésében nagy szerepet játszó műholdtól.

A hordozórakéta célja a műholdak űrbe juttatása mellett az, hogy versenyképesebbé tegye az európai űrrepülést.

Amennyiben a technológia lehetővé teszi.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

A miniszterelnök a Mandiner Klubest vendége volt a Várkert Bazárban.

A kormány döntéseiről számol be Gulyás Gergely.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

A nemzetközi sajtó Donald Trump egyik legfontosabb szövetségeseként utal a magyar miniszterelnökre.

Piotr Nisztor több leleplező anyagot is közölt a lengyel politikai elitről.

Egy transzformátor meghibásodása miatt teljesen megszűnt az áramszolgáltatás.

“Don’t fall for the fairy tales,” Hungary's prime minister warns voters.

A projekt időzítése komoly gazdasági potenciált jelez.

Az algériai bokszoló körül továbbra sem tiszta, hogy 2024-ben hogyan indulhatott a nők között az olimpián.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.