Hogyan dolgozik egy űrorvos?

Mindig is érdekelték a világegyetem nagy kérdései és a csillagközi történetek Nagy Klaudia Vivient, azt azonban sosem gondolta volna, hogy egyszer majd űrmissziókat kísérhet végig. A Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kardiológus adjunktusa hazánkban elsőként szerezte meg az Európai Űrügynökség űrorvosi minősítését: ezzel nemcsak az ESA-asztronautáinak küldetéseit kísérheti végig, hanem a HUNOR Magyar űrhajós program keretében kijelölt Kapu Tibor kutatóűrhajós és Cserényi Gyula tartalékos egészségéért is felel. A doktornővel az űrorvosi munka kulisszatitkairól beszélgettünk.

Fotó: Kepszerkesztoseg Kft. - Hungary

– A személyes találkozó helyett videóinterjú keretében tudunk beszélgetni, az űrorvosi kötelességei miatt a világ mely részén van éppen?

– Most éppen Kölnben vagyok, egy nemzetközi űrorvosi találkozón. Évente két alkalommal rendeznek ilyen megbeszélést, az egyiket az Egyesült Államokban, Houstonban, a másikat Kölnben, az Európai Asztronauta Centrumban. Ezeken a megbeszéléseken részt vesznek a nagyobb űrügynökségek űrorvosai: a NASA, a Japán Űrügynökség (JAXA), a Roszkozmosz és persze az ESA is képviselteti magát.

– Keveseknek adatik meg az a lehetőség, hogy a kardiológiáról hirtelen egy űrmisszió előkészítésének kellős középében találják magukat, és űrhajósokkal dolgozzanak. Elhiszi, hogy mindez önnel történik?

– Valóban nem túlzás azt állítani, hogy a csillagok szerencsésen álltak. Azt leszámítva ugyanis, hogy gyerekként már nagy rajongója voltam az űrrel kapcsolatos dolgoknak, így a Star Warsnak is, nem voltak ábrándjaim ezzel kapcsolatban. Aztán nagyot fordult velem a világ, amikor a HUNOR-program 2022-ben megkereste a Semmelweis Egyetemet, hogy vállalja az űrprogram orvosi, egészségügyi részének biztosítását. A projektért dr. Merkely Béla rektor felel, aki ekkor felkért, hogy vegyek részt az operatív feladatok ellátásában, vagyis segítsek az űrhajósok kiválasztásában és a magyar űrprogram orvosi részének megszervezésében. Amikor meghallottam, hogy űrhajósokkal dolgozhatok, nehezen hittem el, de azonnal igent mondtam a feladatra.

– Milyen szempontok mentén zajlott a magyar asztronauták kiválasztása?

– A több mint 240 jelentkező előválogatását követően végül 25 jelöltet vizsgáltunk meg orvosi szempontból: szemészeti, fogászati, fül-orr-gégészeti, kardiológiai, pszichológiai-pszichiátriai, valamint gasztroenterológiai szakvizsgálatokat is elvégeztek rajtuk a klinikáinkon. Ez egy nagyon komplex folyamat volt, amelyhez az ESA és a NASA alapelveit és kiválasztási protokolljait vettük alapul. Emellett szerettünk volna egy olyan plusz tudást hozzátenni, ami némileg többet tud mutatni annál a jelöltekről, mint ami a hivatalos követelményben szerepel. 

– Nem vette zokon a NASA vagy az ESA, hogy az alapvizsgálatokon túl további szűréseket is elvégeztek? 

– Épp ellenkezőleg. Miután megtörtént az orvosi válogatás folyamata, az ESA orvosi bizottságának is bemutattam az általunk alkalmazott protokollokat, amely nemhogy elfogadta a magyar űrhajósjelölteket, de azt is felajánlotta, hogy végezzem el az űrorvosi szakképzésüket. 

Nagy Klaudia Vivien, az Európai Űrügynökség űrorvosa Fotó:  Semmelweis Egyetem/Barta Bálint 

– Melyek ezek a vizsgálatok, és miért tartották fontosnak ezeket a kiegészítéseket? 

– Az űrbéli tényezők emberi szervezetre kifejtett hatását vettük alapul: meghatároztuk, hogy milyen változások következnek be az űrhajósokban egy misszió során, amelyek akár különböző kóros állapotokhoz is vezethetnek. Olyan ellenőrzésekkel egészítettük ki az alapfolyamatot, mint a szív-MR, illetve bizonyos genetikai vizsgálatokat is elvégeztünk, például elemeztük a trombózisra hajlamosító rizikófaktorokat.

Tipikus „űrprobléma” a folyadékegyensúly megváltozása, amikor mikrogravitációs környezetbe kerülünk: a keringésünk itt a Földön folyamatosan küzd a gravitáció ellen; azért dolgozik, hogy ne gyűljön össze a test alsó felében a vérünk.

Emiatt az űrben – gravitáció hiányában – egy felfelé ható eltolódás következik be, ami azt jelenti, hogy a vér a felsőtestben gyűlik össze. Amíg az űrhajós szervezete nem alkalmazkodik az új környezethez, addig fejfájást, orrdugulást, tágult nyaki vénákat és teltségérzést tapasztalhat. Ezek ugyan nem rosszindulatú dolgok, de súlyos esetben akár trombózist is okozhatnak, ezért fontosnak tartottuk, hogy a jelölteknél megállapítsuk, hogy fennáll-e a hajlamosító tényező. 

– Ezek szerint minden asztronauta esetében egyedi, hogyan hat a szervezetére az űrbéli környezet, vagy nagyjából ugyanazokkal a kihívásokkal kell szembenézniük? És lehet előre tudni a vizsgálatok alapján, hogy az űrhajósok milyen egyéni nehézségekkel találkoznak majd odafönt?

– Ez egy nagyon nehéz kérdés, és egy élénken kutatott orvosi terület is. Bár általánosságban mindenki ugyanazon a kiválasztási folyamaton és orvosi vizsgálatokon esik át, így alapvetően nem várunk eltérést, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy teljesen egyedi, ki hogyan reagál élesben. Van, akinél ez a „fluid shift” sokkal tovább tartó tüneteket hoz. Van, akinél sokkal súlyosabban jön elő az úgynevezett űrtengeri betegség és napokig rosszul van, másnál viszont egyáltalán nem jelentkeznek ezek a tünetek. 

Ha belegondolunk, nagyjából nyolcszáz asztronauta volt eddig a világűrben, amire azt lehet mondani, hogy vannak adataink, de mégis kevés az információ, hiszen az évek során változtak a mérési módszerek, sokat fejlődött a medicina, és ez a mintaszám eleve nem tekinthető reprezentatívnak. Fontos, hogy a jövőben legyen majd egy rizikóbecslő rendszer, ami segít megmondani, hogy kik azok, akiknél a problémák hatványozottabban jöhetnek elő.

Ezzel kapcsolatban mi magunk is végzünk majd kutatómunkát a Semmelweis Egyetemmel. Ez a telemedicinás kutatás segíthet ezen kérdésekre is választ adni: vagyis, hogy az ott látott fiziológiás eltérések hogyan viszonyulnak a tünetekhez, esetleg előre jelezhető-e egy-egy probléma.

– Említette, hogy a magyar űrhajósjelöltek kiválasztását követően keresték meg az Európai Űrügynökségtől, hogy vegyen részt az űrorvosi képzésen és segítse az űrmissziókat. Miből áll egy ilyen képzés és milyen feladatokat lát el egy űrorvos?

– Az űrorvos elsődleges feladata, hogy a teljes misszió során segítse, vigyázza az asztronauták egészségét – egyébként minden űrhajósnak két űrorvosa van, akik a hosszabb missziókat felosztják egymás között – ez a hat hónapos küldetések esetében fejenként 3-3 hónapot jelent. Az űrorvos rendszeres kapcsolatban van az űrhajósokkal a felkészítés és az űrállomáson való tartózkodás során is, ha bármi probléma adódna, azonnal elérjük egymást. A másfél éves képzésen elméleti és gyakorlati tudást is kaptunk, például megtanultuk, hogy milyen hatása van az űrnek az emberi szervezetre és egyes szervrendszerekre, de az űrutazási protokollokat is megismertük. 

Egyrészről nagyon más, mint egy „hagyományos” orvosi szakképzés, hiszen már-már sci-fibe illő dolgokat tanul az ember. Másfelől pedig olyan, mintha újra rezidensként dolgoznánk, csak épp űrhajósok a páciensek, akiknek a misszióját végig kell kísérni.

Eddig két űrhajóst segítettem, egy svéd és egy dán asztronautát kísértem a missziója során. Előbbi egy kéthetes, utóbbi egy hat hónapos küldetésben vett részt.

– Milyen tapasztalatokat szerzett az asztronauták mellett? Milyen egészségügyi kérdések merültek, merülhetnek fel a magyar űrhajós missziójának ideje alatt?

– Erről is csak általánosságban beszélhetek, hiszen ugyanúgy köt az orvos-beteg titoktartás, de vannak mondhatni tipikus hatások, amelyekre mindenképp gondolni kell: a korábban említett folyadékeltolódás és az egyensúlyrendszer megzavarodása is tipikus és gyakori az űrutazás kezdetén, ami egy szédüléssel, hányingerrel, hányással, fejfájással járó tünetegyütteshez vezet. 

– A karanténidőszakot hogyan kell elképzelni, mivel telik ez a két hét? 

A karanténnak kijelölt helyszínen a legénység összes tagja jelen van, az űrhajósok és az orvosok mellett a kiszolgáló személyzettel együtt. Más emberekkel nem érintkezhet senki, de szerencsére van lehetőség friss levegőt szívni vagy napfényre menni. A kéthetes időszak első hét napja Houstonban kezdődik, majd Floridába utazik a csapat, ott telik a második hét. Én nem voltam még karanténban, a dán asztronauta féléves missziójának ugyanis csak a második felébe csatlakoztam be, a visszatérését felügyeltem, így a tervek szerint Kapu Tibor lesz az első, akivel karanténban lehetek. Ebben a két hétben a teljes felbocsátási programot elpróbálják az űrhajósok, különféle eligazításokat kapnak, és persze a kötelező orvosi vizsgálatokat is elvégezzük. Bizonyos orvosi kísérletek pedig már ott elkezdődnek. Az biztos, hogy nagyon hamar elmegy majd az az idő. A HUNOR-küldetést követően legközelebb egy francia űrhajósnőnek leszek az űrorvosa 2026-ban, akivel szintén karanténba vonulok.

Forrás: HUNOR Magyar űrhajós program

– Az űrhajósok rehabilitációs időszakában mi történik? Mire kell figyelnie orvosként, és mennyi idő, amíg a szervezet helyreáll? A felépülési idejük is egyedi? 

Amikor az űrhajósok az óceánban landolnak, mi, űrorvosok egy katonai hajón várjuk, hogy kiemeljék az űrkapszulát és kezdetét vegye a rehabilitáció. Az, hogy az űrállomáson való tartózkodás során végül kinél mennyi izom- és csontveszteség jelentkezik, egyedi. Így az is, hogy mennyi időbe telik, hogy ismét alkalmazkodjanak a földi élethez. 

Nem véletlen, hogy már a kiválasztáskor is fontos szempont, hogy a jelöltek jó fizikai és mentális állapotban legyenek, amelyet aztán a felkészítés során tovább erősítünk, számtalan orvosi felkészítőn vesznek részt, ahol tudatosítjuk bennük, milyen hatásokkal kell szembenézniük, hogy ne érje őket váratlanul a későbbi „űrélmény”.  

A kóros izomveszteség elkerülése érdekében a hosszabb missziók során az űrhajósoknak kötelező edzeniük odafönt, naponta két órát kell a futópadon, az erőemelő rendszerben és a kerékpáron tölteniük. Az izomveszteség még a többórás sportolástól sem lesz nulla, de a kóros szint elkerülhető. A csontveszteség kóros szintjét pedig tápanyagdús táplálkozással tudjuk elkerülni: fontos, hogy megfelelő összetételű, vitaminokban, nyomelemekben és ásványi anyagokban dús ételeket fogyasszanak. Minden egyes étkezést monitorozunk, az űrhajósoknak ugyanis mindennap le kell írniuk, hogy miből, mennyit ettek.

– Meddig lehet – mondhatni – kettős életet élni? Nem tűnik egyszerűnek minden fronton, így a kardiológiai munkája mellett az űrorvosi hivatásának is megfelelnie…

– Fogalmazzunk úgy, hogy nem alszom túl sokat. Az űrorvosi munkám úgymond határozatlan idejű, amíg a Nemzetközi Űrállomás működik, addig mondhatni csak rajtam áll, hány európai asztronauta missziójában veszek még részt. Noha nincs erre vonatkozóan semmilyen protokoll vagy irányelv, hogy hány évig végezhet valaki űrorvosi tevékenységet, azt látjuk, hogy a kollégák néhány év után a kutatás-tanácsadás felé veszik az irányt, mert a rengeteg utazás miatt nem könnyű a magánélettel és a mindennapi hivatással mindezt összeegyeztetni. Ugyanakkor leírhatatlan az az érzés, amikor belép az ember a Johnson űrközpontba és láthatja az amerikai űrutazás történetének mérföldköveit, űrhajósokkal találkozhat és dolgozhat, kísérleteket végezhet, és belelát az űrutazás csodálatos világába. Ezek az élmények nemcsak életre szólók, hanem izgalmas lehetőségeket is rejtenek, amelyekkel a tudományos világot segíthetjük.

Borítókép: Nagy Klaudia Vivien, az Európai Űrügynökség űrorvosa, a Semmelweis Egyetem kardiológus adjunktusa (Fotó: Semmelweis Egyetem/Barta Bálint)