Újabb ügyben nyomoznak a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője után
Százezer eurót csalhatott el Eva Kaili korábbi alelnök az Európai Parlamenttől.
Százezer eurót csalhatott el Eva Kaili korábbi alelnök az Európai Parlamenttől.

Nem ülne otthon a brüsszeli korrupciós botrány egyik legfőbb gyanúsítottja.

Az ember azt hinné, valamilyen kozmetikai stúdióból jött meg frissen.

Sven Mary, Kaili belga ügyvédje megerősítette: védencét elektronikus megfigyelés mellett házi őrizetbe helyezik.

A brüsszeli korrupciós botrány érintettjeként több mint négy hónapot töltött előzetes letartóztatásban a szocialista politikus.

Eva Kaili és Marc Tarabella ügyvédje is védence szabadlábra helyezését kérte a héten.

Feltehetőleg együttműködő magatartása miatt engedték szabadon, elektronikus nyomkövető viselésének kötelezettségével.

Decemberben a belga rendőrség mintegy 1,5 millió eurót foglalt le, ám ez csak a jéghegy csúcsa lehet.

Ügyvédjei azzal érveltek: házi őrizetbe kell helyezni a korrupt politikust, hogy láthassa kislányát.

Rövid a baloldali politikus emlékezete, aki szerint semmi köze a letartóztatott képviselőkhöz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányülésen kérdezték a minisztereket az ünnepi készülődésről.

A Magyar Nemzet élő tudósítása a kormányinfóról.

Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Búcsúzunk kollégánktól.

Ausztrália hivatalosan is meghívta az országba Jichák Hercog izraeli államfőt a zsidó közösséget ért terrortámadás után.

A walesi herceg családja kitűnt a többiek közül.

Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.

A magyarok a barátaink.

They are the chief war hawks.

The strong economic growth figures projected earlier were not pulled out of thin air, economy minister says.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.