Havas Henrik arcátlanul beleköpött az ünnepi tortába
Ez már tényleg mindennek a legalja.
Ez már tényleg mindennek a legalja.

Több mint 2,5 millió idősnek emelkedik januártól a járandósága.

Évek óta töretlen Orbán Viktor népszerűsége a közösségi média minden ágában.

Ezúttal Lázár János építési és közlekedési miniszter és a vajdasági magyarok kerültek Márki-Zay célkeresztjébe.

Vagy mégsem?

Hónapok óta zavaró tartalmakat osztanak meg a hackerek a művész nevében.

A köztársasági elnök zenelistáján hazai és nemzetközi előadók zeneszámai találhatók.

A miniszterelnök videóban mutatta be Főurat és a mezőhegyesi ménest.

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn tett látogatást Budapesten.

Tegnap 62 ezer konzultációs levél érkezett vissza postán.





A miniszterelnöknek sikerült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jó hangulat kerekedett, egy órán keresztül faggatták a vendégeket a helyiek.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

Orbán Viktor washingtoni útja mindenhol címlapra került.

A döntés értelmében a kijelölt szervezetek és azok tagjai elveszítik hozzáférésüket az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Új ukrán fegyverexport-iroda nyílik Berlinben.

Lukács Dániel képletesen írta le, mi történt az örmények gólhelyzeténél.

A szövetségi kapitány nem érti, szünet után mi történt a csapatával.

Az írek 2-0-ra nyertek Dublinban, így vasárnap a Puskás Arénában legalább egy pontot szereznünk kell ellenük a pótselejtezőhöz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.