Öt virsli nem felel meg a szabványnak
Kuriózumnak számító is előfordult a hibás jelölések között, a termékek most csak más néven forgalmazhatók.
Kuriózumnak számító is előfordult a hibás jelölések között, a termékek most csak más néven forgalmazhatók.

Kötelező lesz jövőre a jótállási nyilatkozat kiadása tartós adathordozón. A kereskedők gyakorlata is változik.

Huszonegy adventi vásárban járt a decemberi ellenőrzéssorozat első két hetében a fogyasztóvédelem.

A legtöbb veszélyes termék szokás szerint filléres vegyeskereskedésekből, piaci vagy alkalmi árusítóhelyekről származott – közölte a fogyasztóvédelem.

A fogyasztóvédelem és a hatóságok jellemzően már a vámhatáron hatalmas mennyiségű bóvlit fognak meg.

Kilenc robotporszívót és -fűnyírót ellenőrzött a fogyasztóvédelem, mindegyike megfelelt a követelményeknek.

A fogyasztóvédők arra kérik a multinacionális gyártókat, hogy saját eszközeikkel lépjenek fel a vásárlók hátrányos megkülönböztetése ellen.

A folyamatos ellenőrzésekkel a hatóság igyekszik elejét venni a vásárlók megtévesztésének. A maszk viselése nemcsak testi védelem, hanem pszichológia is.

A zöldállítások 42 százaléka lehet túlzó, hamis vagy megtévesztő, ezt vizsgálja most a fogyasztóvédelem.

Akár egyévnyi garanciát is bukhat a vásárló az akciós termékeken.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.