Négyből három építőipari cég emelt árat
Az augusztus végéig vizsgált ötszáz kereskedelmi egység hatvan százalékát érte jogsértésen a fogyasztóvédelem.
Az augusztus végéig vizsgált ötszáz kereskedelmi egység hatvan százalékát érte jogsértésen a fogyasztóvédelem.

Változott a szabályozás év elején: a több százezer forintos termékek megfelelőségéért már hosszabb ideig kell jótállást vállalniuk a gyártóknak, forgalmazóknak.

Megszűnnek az időhúzó „javítgatások”, a végeláthatatlan szervizbe járások, alapvetően a fogyasztói igények visszautasításának esetei.

Mivel egyre több pénzt költünk az internetes áruházakban, kiemelten fontos a tudatos magatartás, amelynek része a megfelelő hatósági tájékoztatás.

A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásával kapcsolatos jogkövető magatartást a hatóság úgy értékeli, hogy a vállalkozások együttműködőek a biztonság érdekében.

Az utazáshoz és az autózáshoz való viszonyunkat is tartósan átalakította a járvány.

Tipikus utaspanaszok tárgya, hogy a szálláshelyen a fogyasztó nem ugyanazt azt a szolgáltatási színvonalat kapja, mint amire az előzetes ajánlat alapján számított.

A Magyar Nemzeti Bank kiemelt figyelemmel kíséri azokat az eseteket, amikor a bankok jogszerűtlen eljárása anyagi terhet ró az ügyfelekre
A kereskedők, forgalmazók gyakran nem nyerészkedési szándékból, hanem információhiány, a szabályok hézagos ismerete miatt mulasztanak.

A forgalmazásban, előállításban érintett vállalkozásoknak idén csak jelzi a hatóság, miként kerülhetik el a 2022-ben életbe lépő bírságolást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.