Az Iszlám Állam harcosai szökhettek meg a földrengést kihasználva
Körülbelül húsz dzsihadista szökött meg egy szíriai börtönből.
Körülbelül húsz dzsihadista szökött meg egy szíriai börtönből.

A török élvonalban szereplő Hatayspor 65-szörös ghánai válogatott középpályása, Christian Atsu előkerült a romok alól.

A mentőegység 55 tagú, a tűzoltókon kívül katonaorvosok és a mentőszolgálat munkatársai is részt vesznek a munkában. Keresőkutyákat is visznek magukkal.

Sanliurfából meséltek lapunknak a pusztító földrengésről és a jelenlegi helyzetről.

A szíriai állami média szerint az újabb földmozgások Damaszkuszban történtek.

„Egy hatalmas zajra riadtam, majd a szomszéd épület összedőlt” – mondta az egyik túlélő.

A köztársasági elnök Recep Tayyip Erdogan részére küldött levelet.

A leghalálosabb földrengést Indonéziában mérték 2004-ben, több mint 220 ezren haltak meg.

A sérültek száma a tizenhatezerhez közelít. A katasztrófa miatt rengeteg család vált otthontalanná.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Miközben Amerika és Oroszország a békéről egyezkedik, az erőtlen Európa csupán beszél, és saját jövőjének alakításából is kimarad.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet élményt varázsolt több tucat gyermeknek.

A havazás még várat magára.

A háborúellenes gyűlés előtt is szóba került a baloldali megszorítócsomag.

A Kreml szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sokban megegyeznek Moszkva elképzeléseivel.

A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett bejelentést.

Tucker Carlson Rupert Lowe brit parlamenti képviselővel beszélgetett az orosz–ukrán háború valódi haszonélvezőiről.

Már a bajnokságban is egyre jobb formába lendül a Ferencváros, amely ezen a héten másodszor is nyert a Kisvárda ellen.

There is enormous pressure bearing down on our country.

Rövid időn belül két nagyon súlyos vereséget szenvedett az együttes, ezt már a drukkerek sem hagyták szó nélkül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.