A világhírű rendező, Francis Ford Coppola is Budapesten forgat
A Megapolis kiemelten fontos projekt Coppolának, már több évtizede tervezte a megvalósítását.
A Megapolis kiemelten fontos projekt Coppolának, már több évtizede tervezte a megvalósítását.

Rátóti Zoltán rendezése hatalmas siker a Nemzeti Színházban, ezért is készítik el a televíziós változatát.

A forgatást 2023 októberében lezárták, így minden a vágókon és a trükkökért felelős szakembereken múlik.

A világhírű színésznő az Andrássy út után a Szabadság téren dolgozik.

Magyar sportvígjáték készül parádés szereposztással.

A színésznőt a Cicaverzum című filmről kérdeztük.

Elkészült az első magyar–marokkói koprudokció.

A zenekar egyedül a mi stábunkat engedte be a forgatásra.

Fókuszban a szegedi fűszerpaprika.

A Sakál napja című film sorozatváltozata készül hazánkban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Évente 850 tonna szén-dioxiddal kevesebb környezetterhelést jelentenek.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

A szankciók november 21-i hatályba lépése után az ország benzinkészletei és dízelellátása kritikus szintre eshetnek, miközben az árak drámai mértékben emelkedhetnek.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.

Ruff Bálint, a Tisza Párt háttérembere kínos helyzetbe hozta Magyar Péteréket.

Nem tudnak úgy hazudni, mint ő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.