„Csak az anekdotázásból lehetne egy külön filmet forgatni”

– Ebben a hetven pluszos, nyolcvan pluszos társaságban a kilencven pluszos Bodrogi volt a legfrissebb. Mondtam is neki, hogy ezt a kortársaim nevében is kikérem! – fogalmaz a lapuknak adott interjúban Jordán Tamás, akivel a Ma este gyilkolunk című film közelgő premierje apropóján beszélgettünk. A Nemzet Színésze egyebek mellett mesélt arról, milyen volt újra együtt dolgozni a többi színészlegendával, Bodrogival, Kernnel, Koltaival és Pogánnyal, és arról is, miért vannak ma már „más fiókban” a színészek.

Jordán Tamás színművész Fotó: Éberling András

– Amikor a nagy színészgenerációról beszélünk, önökre gondolunk. Ma már kevésbé releváns a „nagy” jelző, és nem azért, mert nincsenek kiváló színészeink, hanem mert változott a színészek, a szakma megítélése, talán már „más fiókban” vannak, mint korábban. Törőcsik Mari úgy fogalmazott, hogy ennek az az oka, hogy régen a színészek együtt léteztek a szereppel, ma pedig már csak eljátsszák azokat, de ennél azért összetettebb a dolog. Ön hogy látja ezt?

– Nagyot változott a világ. Amikor a fiatal színészi éveim példaképei, a mi életünk nagyjai, Bessenyei Ferenc, Básti Lajos, Gábor Miklós, Major Tamás, Törőcsik Mari, Dajka Margit voltak a csúcson, akkor nagyon nagy szükség volt a színházra és a színészekre. A televízióban egy csatorna volt, az igazi népszerűséget tulajdonképpen a televízióbeli szereplés hozta meg. Nézzük csak meg Trokán Pétert vagy Kulka Jánost, akiknek a mai napig „jövedelmező”, hogy a Szomszédokban szerepeltek! 

Ma már sajnos nincsenek színházi közvetítések, Film-Színház-Muzsika sincsen, és színházi beszámolókból is egyre kevesebb van. Annak idején naprakészek voltunk a színházi életet illetően, tudtuk, hogy hol milyen darabot mutattak be, ki hogyan játszott. Ma már nincsen ilyen, és miután a televízió sem teljesíti azt a kötelességét, hogy beszámoljon a kulturális élet fontos eseményeiről, a színészeket sem ismerik meg, hiszen nem belőlük lesznek sztárok. 

Kevés a pénz, meg kell élni, ezért a színészek televíziós sorozatszerepeket vállalnak. Ebben persze az is benne van, hogy a színészek igazi népszerűségre vágynak. Hiába játszanak kőszínházban mondjuk ötszáz néző előtt, ez nem jelent akkora tömeget, mint amennyien figyelemmel kísérnek egy-egy televíziós műsort.

Forrás: InterCom

– Beszéljünk kicsit a karakteréről! Színészként játszik színészt. Otthonos érzés volt? 

– Egy színészotthonban vagyunk, amelynek lakói mind-mind idős színészek, akiket már mellőz a szakma. Ide költözik be Tolnai Tivadar, akit Kern Andris alakít. Utálja az egész szakmát, és a szakma is utálja őt. Az otthonban egy nap aztán rejtélyes haláleset történik, Tolnai pedig elkezd nyomozni. Fantasztikusan jó az alaphelyzet: arról beszéltük a forgatás idején, hogy milyen jó lenne, ha a valóságban is így lennénk együtt egy színészotthonban. Hogy amikor majd abbahagyjuk a munkát – remélhetőleg nagyon-nagyon soká –, akkor összekerülünk, nem kell már filmet forgatni, csak nagyon jól érezni magunkat. Örömteli volt minden forgatási nap. Valahányszor leállás volt, egymás szavába vágva emlegettünk fel évtizedekkel korábban történt eseményeket. 

Egyébként ebben a hetven pluszos, nyolcvan pluszos társaságban a kilencven pluszos Bodrogi volt a legfrissebb. Mondtam is neki, hogy ezt a kortársaim nevében is kikérem!

Volt egy speciális golfkocsi, ami szállított minket, és az első anyósülése nagyon magasan volt. A díszítők mindig hoztak egy ládát, hogy arról lépjünk fel a kocsira. Bodrogi meg, mint a magasugró, fölpattant oda. Mondom, Gyuszi, ezt nem teheted velünk! Így megszégyeníteni minket, hogy te fölpattansz, mint egy szöcske, mi meg a ládáról próbálkozunk… Jó volna, ha tíz év múlva mi is olyan aktívak és fürgék lennénk, mint ő.

– A nyáron egészségi problémákkal küszködött. Hogy van most?

– Minden szervem, amivel az orvosok bíbelődtek, teljesen rendben van, a hosszú kórházi fekvés azonban megviselt, legyengültem. Erősödnöm kell még, ezért több, a kondícióm javítását szolgáló sétát iktatok be a mindennapokban. De visszavettem a szerepeimet, a Rózsavölgyi Szalonban öt darabban játszom. Kedden volt az első előadásom a szezonban, a Kései találkozás Molnár Piroskával, de a héten szerepelek még a Romance.com-ban, pénteken pedig a Bálint Andrissal közös előadásunkat játsszuk. Emellett láthatnak majd a nézők A két pápában Lukács Sándorral és Az utolsó órában Alföldi Róberttel.

Forrás: Intercom

– A színházi világban aktívan dolgozók, részt vevők mindegyikének van valamilyen definíciója arra, hogy miért varázslatos ez a közeg. Ön hogy fogalmazná meg ezt?

– Amikor tanítottam, az volt az elvem, hogy nem kell mindenkinek hallgatni rám, de én magam csak arról tudok beszélni, hogy én mit szeretek. Én azt szeretem, hogyha élem az adott figurát. Az átélést pedig szigorú elemzés előzi meg. Tudnunk kell, hogy ki az a figura. A Bálint Andrissal való előadásban szerepel az a gondolatsorom, hogy 

a színészben az első szeretkezéssel bezárólag minden megtörténik, amit a színpadon megírtak szerepekben,

mert ha nem is voltak gyilkosok, voltak gyilkos indulataik, és így tovább. Egy színésznek minden benne van az érzelmi memóriájában, csak elő kell bányászni azokat. Azt szeretem a színjátszásban, hogy bármilyen szerepről van szó, beköltözhetek egy másik emberbe, és élhetem azt az életet, ami meg van írva, teljesen elfeledkezve a magaméról. 

Mintha bezárnák azt az ajtót, amin belépek a saját életembe, és átköltözöm valami nagyon izgalmas, számomra menet közben felfedezhető életbe. Szeretem, hogy esténként más és más ember lehetek.