A forradalom és szabadságharc egy korszak vége, de egy új korszak kezdete is
Március 15-én a magyar polgári forradalmat és szabadságharcot ünnepeljük, a magyar történelem egyik leggyönyörűbb, legmagasztosabb pillanatára emlékezünk.
Március 15-én a magyar polgári forradalmat és szabadságharcot ünnepeljük, a magyar történelem egyik leggyönyörűbb, legmagasztosabb pillanatára emlékezünk.
1848-as forradalmunkra emlékezzünk úgy, hogy megvizsgáljuk: hogyan harcolt és mit viselt tetőtől-talpig egy ’48-as honvéd, aki úgy döntött, akár életét is adja hazájáért.
Alighanem az egyetlen alkalom volt 1919. május 1-je, amikor az éppen regnáló hatalom elérte azt, hogy ez a hallatlanul sokszínű város egyetlen harsogó színbe öltözzék.
Iránban a forradalom azóta se állt le, immáron negyvenegyedik éve folyik a küzdelem az elnyomó nyugatiak, főleg az Egyesült Államok ellen.
Unokáink talán egyszer majd olvashatják az 1989. decemberi romániai forradalom és az azt követő viharos történések hiteles krónikáját.
A temesvári református templom falán lévő két emléktábla közli a város történetének egyik legfontosabb momentumát: „1989. december 15-én innen indult a diktatúrát megdöntő forradalom.”
Az 1989. decemberi romániai forradalom vétkeseit az igazságszolgáltatás elé kell állítani – hangsúlyozta Klaus Johannis Románia államfője.
A román forradalomnak megvannak a saját jegyei, erőszakos, véres jellege elütött a többi országban zajló folyamatoktól, de ettől még nem lehet leválasztani a térségben zajló hasonló eseményekről.
Az egykori temesvári lelkész köszönetét és elismerését fejezte ki azoknak, akik sikerrel vették fel a harcot 1989 decemberében „a gonosz erőivel”.
Temesvár ma Románia legvidámabb és legfiatalosabb városa, pedig harminc éve, 1989-ben még ellenállókat kergettek itt öngyilkosságba, lázadókat gyilkoltak le utcáin.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A végzetes baleset a 22-es főúton történt.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
A következő békecsúcs bejelentésének percében tudni lehetett, hogy nagyon sokan nagyon sok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez a csúcs ne történjen meg – jelentette ki Szijjártó Péter.
Hamarosan bemutatják az úgynevezett bővítési jelentést.
Az izraeli kormány rendkívül együttműködő volt a gázai terv végrehajtásában – mondta J. D. Vance.
A PSG egy őrült meccsen, 7-2-re nyert Németországban, mindeközben pedig Gyökeres Viktorék is győztek a BL-ben.
A Fradi és a válogatott csatára az extrém helyzet mellett nemzetközi szinten elismert fejelőtudományáról is nyilatkozott.
25 titkos helyszín, 25 rejtélyes epigramma, 25 értékes ajándékcsomag.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.