Szorongással, aggodalommal köszöntött ránk az advent 1989 decemberében. Riasztó hírek érkeztek a bánsági Temesvárról: a szülőhazájáért aggódó, hívei életét és szabadságát féltő református lelkész, Tőkés László prédikációiban, külföldi újságíróknak adott nyilatkozataiban nyíltan vádolta a kommunista diktátort, a népét megalázó, nyomorba taszító pártfőtitkárt, Nicolae Ceaușescut. A rendszer ezt nem tűrhette, a hívek hiába vették körül templomukat és papjuk otthonát, a diktátor emberei rátörtek, és családjával együtt
– várandós feleségét sem kímélve – ismeretlen helyre hurcolták.
A nép nyomorgott, nélkülözött („üres az istálló és a jászol / idén se lesz nálunk karácsony / hiába vártok / nem jönnek a három királyok”). Már nem lehetett megfélemlíteni az utcán gyülekező tömeget. Temesváron népfelkelés kezdődött december 15-én. És lassan egész Erdélyben kiegyenesedtek az emberek. Ezért súlyos árat kellett fizetni, halottak százai maradtak az utcán.
A diktátor a szokásos módon válaszolt: huligánnak, fasisztának, lázadóknak nevezte a tiltakozókat, és hatalmának tudatában december 21-ére Bukarestben hatalmas tömegdemonstrációra adott parancsot, hogy a tömeggel elítéltesse a temesvári felkelést. De a szónokló főtitkár szava lassan elhalt, tekintetéből értetlenség, majd rémület sugárzott. Emberei elvitték a mikrofon elől, a tömeg megindult a párt hatalmát demonstráló gyűlölt épület felé.
Mindez már történelem. De ma sem tudjuk, kik folytatták az öldöklést, kik terjesztették a terroristákról szóló rémhíreket, miért kellett meghalnia annyi embernek még a diktátor elmenekülése után is, amikor ő már nem adhatott parancsot a sortüzekre Temesváron, Kolozsváron, Nagyszebenben, Bukarestben, Marosvásárhelyen, miért és hogyan próbálták eltüntetni a halottakat, és főleg kik. Kik kerültek szinte azonnal hatalomra, miféle összeesküvés volt a háttérben?
Szorongva követtük a televízióban az eseményeket. Az ünnepi előkészületek megakadtak, már nem volt fontos sem a kalács, sem a töltött káposzta. A gyűlölt diktátor kivégzését a televízió december 25-én „élőben” közvetítette, bár lehet, hogy már korábban halott volt. Régóta tartogatott francia pezsgőt vettem elő, nagy becsben rejtegettem eddig, mert nagy esemény hírére akartam felbontani. A pezsgő csalódást okozott, bugyborékolt, savanyú szagot árasztott, ihatatlan volt, csak kidobni lehetett, ez sem az volt, aminek hittük.