Nóta köszöntötte a magyarokat Máltán a Fradi-meccs előtt
A helyi utcazenész rendszeres vendég Magyarországon, s persze ismerte a Ferencvárost is.
A helyi utcazenész rendszeres vendég Magyarországon, s persze ismerte a Ferencvárost is.

Svédországi televíziós csatornára vadásznak a pórul járt drukkerek.

A padsztori állása: vezetnek a zöld-fehérek.

A Fradi-tábor a 17 éves tehetséget éltette, ő pedig meghatódott, mezszáma is az apjához kötődik.

Az FTC legutóbb a 2018–19-es szezonban jutott el a negyeddöntőig a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A Buducsnoszt elleni ma kezdődő párharcban a nyolc közé jutás a tét.

Kiesett a Fradi az Európa-liga nyolcaddöntőjében, az orosz edző pedig stílusosan értékelt.

Hajrá, Fradi! − buzdított Facebook-bejegyzésében a miniszterelnök.

Az eltiltott Botka Endre mellett Marquinhos került ki a Fradi korábbi kezdőjéből.

Peter Stöger szerint a Leverkusennek a Puskás Arénában várható hangorkán igazi kihívás lesz.

Az viszont kulcskérdés, hogy ne kapjon gólt hazai pályán Sztanyiszlav Csercseszov csapata.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Javulnak a látási viszonyok.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A Liverpool érzelmekkel teli meccsre készül, erre emlékeztetett a csapat holland edzője.

A közelgő új korszak lehetőségeit, egy heroikus életmű tisztázását és egy eddig kevéssé ismert metafizikus hazai fogadtatását is vizsgálja többek között a Magyar Szemle legújabb száma.

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.