Kényes ügy miatt magyarázkodik a Leverkusen a Fradi-meccs előtt
A budapesti El-nyolcaddöntőre készülő német klub egyik fontos embere azonnali hatállyal távozott.
A budapesti El-nyolcaddöntőre készülő német klub egyik fontos embere azonnali hatállyal távozott.

Florian Wirtz másfélszer annyi eurót ér, mint az FTC teljes kerete. Őt kell féken tartani a Leverkusen ellen.

Botka Endre szerint van esély a Leverkusen elleni továbbjutásra hazai pályán, de a múlt nem ezt sugallja.

Vécsei Bálint a szerelések számában kiemelkedett, ami mellett támadott, sokat és pontosan passzolt.

A német játékosok félig-meddig már a döntő főpróbájaként tekintenek a visszavágóra a Puskás Arénában.

Februárban a kölni szurkolói buszokat fordították vissza.

A Zidane bombagólja után „Lúzerkusennek” csúfolt, örök vesztes német klub nagy sztárok keltetőhelye.

A két korábbi válogatott kapus szerint a ferencvárosi labdarúgók nem ijednek meg a saját árnyékuktól.

A Leverkusent vezető Xabi Alonso az első nagy vizsgáján átment edzőként, az FTC elleni lesz a második.

Magyar bajnoki döntőket rendeztünk délutánonként, ahol általában a Fradi vagy az MTK nyert, időnként Gyarmati kedvenc csapata, az Újpest.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

Az oroszok szerint Európa nem akar békét.

Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.