
Az érdi odavágón öt gólt szerző olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvég beálló, Vilde Ingstad kijelentette, bármelyik irányba eldőlhetett volna a BL-negyeddöntő első felvonása. A második félidőben háromszor is hátrányba került a Fradi – már három góllal is vezettek a franciák –, és mindháromszor vissza tudtak jönni a meccsbe Ingstadték.
– Annyit elárulhatok, hogy visszanéztük a videót, és próbálunk tanulni belőle. Van néhány apró dolog, amin szeretnénk javítani, változtatni. Majd szombaton kiderül, hogy sikerül-e. Most idegenbe megyünk, ott lesz a közönségük, amely őket támogatja, ami szintén tényező lehet a párharcban. Ilyenkor talán még nagyobb élmény elcsendesíteni egy egész csarnokot. Játszottunk és ami a lényeg, nyertünk már őrült hangulatot teremtő közönség előtt – közölte a Fradi norvég beállója.

A Győr nem hagyja kiénekelni a sajtot a szájából
Sorozatban tizedszer jutna be a négyes döntőbe a Győri Audi ETO KC. Ha a Fradi esetében azt írtuk, hogy a történelem reményeink szerint ismétli önmagát, akkor ez a győriekkel kapcsolatban is igaz. Ugyanis a BL-címvédő 2019-ben, valamint 2023-ban is a negyeddöntőben találkozott az Odense csapatával, és mindegyik alkalommal kiélezett első meccset követően sima győri siker és továbbjutás következett. Ráadásul most még véletlenül sem beszélhetünk kiélezett első meccsről, hiszen a győriek már Dániában nyolcgólos előnyt szereztek (36-28). Ami a szombati visszavágót illeti (16.00), az előny ellenére nagyon óvatos Per Johansson vezetőedző.
– Annak ellenére, hogy nyolc góllal nyertünk, tudjuk, hogy az Odense képes idegenben győzni, akár nagyobb különbséggel is. Tavaly is találkoztunk vele a BL-döntőben, és pontosan tudjuk, milyen kemény ellenfél, így legalább olyan alaposan fel kell készülnünk a visszavágóra, mint az első mérkőzésre – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján a svéd szakvezető.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!