Őrizetbe vették a rendőrt, aki gépfegyverrel lőtt egy autóra Párizsban
A rendőrségi jegyzőkönyv szerint a szemtanúk jogos önvédelemről számoltak be.
A rendőrségi jegyzőkönyv szerint a szemtanúk jogos önvédelemről számoltak be.
Akármit tervez a francia elnök a következő öt évre, a jobboldal szempontjaira nem hányhat fittyet.
Máris megkezdődött a június 12-én és 19-én esedékes nemzetgyűlési választásokra fókuszáló kampány.
Az ellenzék mindig mindenhol győz, csakis kizárólag a való világban nem tudnak győzni, mert ott nincsenek jelen.
A szervezet hamisított felvételeket tett közzé azt állítva, a francia erők tömegsírokat hagynak maguk után Maliban.
A francia elnök győzelmi beszédében kijelentette, változtatni fog az elmúlt években alkalmazott kormányzati gyakorlaton.
Urnazáráskor a hivatalban lévő államfő a voksok több mint 58 százalékát szerezte meg.
Felmérések szerint Emmanuel Macron nyerheti meg a választást, de jóval szorosabb eredménnyel, mint öt évvel ezelőtt.
A támadás mise közben történt, az áldozatok nincsenek életveszélyes állapotban, a támadót elfogták.
Emmanuel Macron a voksok 55,5–57,5 százalékat szerezheti meg, Marine Le Pen pedig 42,5–44,5 százalékát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Dévényi hatalmas bakot lőtt.
A Gyáli úti felüljáró környékén több hajléktalan is él, akikről a Baranyi Krisztina vezette főváros nem hajlandó tudomást venni.
Javier Tebas, a La Liga elnöke fejtette ki, hogy miért életképtelen a megreformált klub-vb.
A honvédség új szállító repülőgépe nélkül nehéz lenne a menekítés.
Önnek mit jelent Jókai? – Most elmesélheti, milyen személyes élmények fűzik a legmagyarabb íróhoz.
Magyar Péter embere korábban maga vallotta be, hogy az Európai Néppárt véleményét teszik magukévá.
Padlóra küldenék a rezsicsökkentést.
Felbontják-e a megalázottak a szerződésüket ezzel az öntelt, nagyképű és végtelenül bunkó bagázzsal, vagy van-e még a magyar társadalomban olyan óvatlan, aki hagyja magát bepalizni általuk?
Önnek mit jelent Jókai? – Most elmesélheti, milyen személyes élmények fűzik a legmagyarabb íróhoz.
Magyar Péter embere korábban maga vallotta be, hogy az Európai Néppárt véleményét teszik magukévá.
Padlóra küldenék a rezsicsökkentést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.