Kerkez Milos a szurkolókat hergelte, a Bournemouth fellélegezhetett
A Premier League 32. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén a Cseresznyések hazai pályán 1-0-ra győztek a Fulham ellen.
A Premier League 32. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén a Cseresznyések hazai pályán 1-0-ra győztek a Fulham ellen.
Az Opta adatelemző cég szuperszámítógépe frissítette a jóslatát.
A Fulham meglepte az éllovast, véget ért a Liverpool 26 meccses veretlenségi sorozata a Premier League-ben.
Ahogyan az elődje, Erik ten Hag, úgy Rúben Amorim is pikkel a Vörös Ördögök egyik futballistájára.
A Szoboszlai Dominikot is a soraiba tudó Liverpool már úgy győzött, hogy pályára sem lépett, hiszen a Fulham hatalmas meglepetésre 2-1-re nyert a Chelsea ellen.
A Vörösök szinte végig emberhátrányban játszottak a Fulham elleni bajnoki mérkőzésen.
Sorra nyeri a mérkőzéseit az angol csapat, de a csapat teljesítménye nem mindig tökéletes.
Zsinórban a második mérkőzését nyerte meg a Liverpool, az Atalanta után a Fulham otthonát is bevette a csapat.
A Liverpool szerdán bejutott a ligakupa fináléjába, a meccs után mégsem csak az ünneplésen volt a hangsúly.
A Vörösök nem tudtak nyerni a Fulham vendégeként, de az 1-1-es döntetlen nekik kedvezett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés - 29. alkalommal is megrendezte az ÁGOTA® Alapítvány kimondottan a vér szerinti családjukat nélkülöző gyermekek számára egyedülálló táborát.
A Ferencváros vezetőedzője elmondta, mi játszódott le benne a kapott góloknál.
12 órás közlekedési, baleset-megelőzési ellenőrzést tartottak a dél-pesti kerületek rendőrei.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.