A McDonald’s is az izraeli–palesztin háború csataterévé változott
A muszlim többségű országoknak nem tetszett az izraeli gyorsétterem gesztusa.
A muszlim többségű országoknak nem tetszett az izraeli gyorsétterem gesztusa.
Még ha akarnák, sem tudnának ennyi embert sértetlenül kimenekíteni.
Csaknem egymillió ember hagyta már el az otthonát, hogy dél felé induljon.
Egyre több jel mutat arra, hogy hamarosan tényleg új szakaszába lép a háború.
A humanitárius jog tiszteletben tartását, valamint humanitárius folyosók biztosítását szorgalmazta a Gázai övezetben élők számára Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.
Az Európai Tanács elnöke szerint Izraelnek joga van megvédenie magát.
Az Európai Bizottság azonnal megháromszorozza a Gázának nyújtott humanitárius támogatást, több mint 75 millió euróra – jelentette be a brüsszeli testület szombaton.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet múlt szombati terrortámadásának több mint 1300 halálos áldozata közül 265 a katona – közölte Richard Hecht, az izraeli hadsereg szóvivője szombaton.
Az iráni külügyminiszter szerint a konfliktus regionális háborúvá fajulhat.
Gázaváros evakuálására a lakosság biztonságára hivatkozva szólítottak fel, mert a Hamász terroristái a civilek otthonai és polgári területek alatti alagutakban bujkálnak, ahol az izraeli hadsereg jelentős hadműveleteket kíván végrehajtani a következő napokban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ukrajnában tragédi történt: egy MiG–29-es vadászgép zuhant le, pilótája életét vesztette. A légierő vizsgálatot indított az eset körülményeinek feltárására.
A Ferencváros elhalasztotta a bajnokiját, a Qarabag nem.
Felhős, hűvös időre kell készülnünk.
Trump szerint már Putyin is ott lehet a labdarúgó világbajnokságon.
Joshua Kimmich a Bayern München hatgólos sikere után a játékvezetőről beszélt.
A Magyar Nemzet alapító-főszerkesztője a szerkesztőségi szobában is hazájának, nemzetének tanítómestere maradt.
A nagy visszatérésre természetesen a Wembley-ben kerülne sor.
A Magyar Nemzet alapító-főszerkesztője a szerkesztőségi szobában is hazájának, nemzetének tanítómestere maradt.
Trump szerint már Putyin is ott lehet a labdarúgó világbajnokságon.
Joshua Kimmich a Bayern München hatgólos sikere után a játékvezetőről beszélt.
A nagy visszatérésre természetesen a Wembley-ben kerülne sor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.