Netanjahu: Elkezdtük, Izrael győzni fog!
Az izraeli miniszterelnök egy videót is megosztott közösségi oldalán.
Az izraeli miniszterelnök egy videót is megosztott közösségi oldalán.

A palesztin statisztikai hivatal adatai szerint a Gázai övezet 2,3 millió lakosának kétharmada szegénységben él.

Az izraeli hadsereg az Iszlám Dzsihád terrorszervezet újabb parancsnokával végzett.

Az izraeli hadsereg egyhetes hadműveletre készül az Iszlám Dzsihád terrorszervezet ellen.

Először a Gázai övezetből érkezett rakéta, válaszul Izrael több katonai célpontra is csapást mért.

A megtorló intézkedés vasárnap lépett életbe, miután a Gázai övezetből újabb rakétákat lőttek ki Izraelre.

Izrael bejelentette, lezárja az erezi határátkelőt a palesztin kereskedők és munkavállalók elől.

A palesztinok provokációnak tekintik a jeruzsálemi izraeli zászlós felvonulást.

Kétezer éves római kori temetőt tártak fel.

Egy izraeli diák nyilatkozott lapunknak, milyen a Gázai övezet mellett felnőni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.