Több száz tonnás segélyszállítmány érkezett a Gázai övezetbe
Egy nap alatt 26, humanitárius segélyt szállító teherautó kelt át a rafahi átkelőhelyen.
Egy nap alatt 26, humanitárius segélyt szállító teherautó kelt át a rafahi átkelőhelyen.

A magyar-izraeli édesanyával, Majan Zinnel is találkoztunk, akinek két lányát hurcolták Gázába a Hamász-terroristák.

Egy 17 éves fiatal számolt be magyar újságírók csapatának a Hamász-terroristák október 7-i támadásáról.

Egyre súlyosabb harcok dúlnak Izrael és a Hamász között, Gázát teljesen körbekerítették az izraeli erők.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, az arab országnak átadták a túszul ejtettek névsorát.

A Hamász által indított háború kezdetekor több ezer palesztin munkás tartózkodott a közel-keleti országban.

Or Ben Yehuda csapata csaknem száz Hamász-terroristával végzett kevesebb mint 24 óra alatt.

A védelmi miniszter közlése szerint eddig már több mint tízezer bombát dobtak le a településre.

Megnyitották a rafahi határátkelőhelyet Egyiptom irányába.

A Hamász gyakorlatilag túszul ejtette a külföldi állampolgárokat Gázában, s követeléseket fogalmaz meg a távozásukért cserébe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.