Álhír a köbön, hogy Magyarország a legszegényebb tagállam
Legalább másfélszer akkora volt a szegénység tavaly Romániában és Bulgáriában, mint Magyarországon.
Legalább másfélszer akkora volt a szegénység tavaly Romániában és Bulgáriában, mint Magyarországon.
A koronavírus-járvány előtti szintet csak a közel-keleti régióban haladta meg a forgalom.
Kamatstop nélkül a családok továbbra is jelentős havi törlesztőrészlet-emelkedéssel szembesülnének.
Áttekintették a magyar EU-elnökségnek az európai versenyképességgel és gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos terveit.
A folyamatok a hazai infláció további mérséklődését vetítik előre.
Varga Mihály megerősítette, hogy a kormány gazdaságpolitikai célja változatlan.
Miközben óriási lendületet adhat az MI a gazdaságnak.
A korábban kiemelt jelentőségű Egyesült Királyságba évről évre kevesebben vándorolnak.
Számba vették a legfontosabb ipari szereplők javaslatait.
Két osztályzattal magasabbra sorolják Magyarországot, mint az elmúlt évtized elején.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új finanszírozási modell segíti a Műegyetem fejlődését.
Gólgazdag és fordulatos meccset vívtak a felek.
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal – jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Genfben az iráni–izraeli konfliktus rendezési kilátásairól Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével folytatott egyeztetéseit követően.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal – jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Genfben az iráni–izraeli konfliktus rendezési kilátásairól Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével folytatott egyeztetéseit követően.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.