„Benézték” az orosz gazdaság méretét?
Moszkva továbbra is olajat ad el világszerte, a nyugati fogyasztókat áremelés sújtja. Akkor kit szankcionálnak?
Moszkva továbbra is olajat ad el világszerte, a nyugati fogyasztókat áremelés sújtja. Akkor kit szankcionálnak?
Még a Brüsszel által javallott cicamosdás ellen is kapálóznak a bukott ellenzéki pártok.
Oroszország erősebb, gazdagabb lett, polgárainak nagy része jobban él.
A szomszédban zajló háború ellenére is viszonylag magas ütemű gazdasági növekedéssel számol a kormány.
A gazdaságfejlesztési miniszteri poszt jelöltje szerint az lesz a nyertes, aki felismeri, hogyan működik a közgazdaságtan a mostani speciális helyzetben.
Több terület is érdemben támogathatta a gazdasági növekedést az első negyedévben. A lendület fenntartását az törné meg, ha elzárnák az orosz olajcsapokat.
Rendkívüli módon nyitott gazdaságunk meghatározza, hogy a globális világgazdaság része kell hogy legyünk.
A Richter Gedeon Nyrt. nem ad ki sem árbevételi, sem eredmény előrejelzést az idei évre.
Európában az erőszak alkalmazását elkerülő békés együttélés hosszú korszaka véget ért.
A hazai agrárium aktuális helyzetéről, illetve az elkövetkező évek fejlesztési terveiről tartott előadást Juhász Anikó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Olyan régióról van szó, amely a globális olajtermelés egyharmadát adja.
Csapatként dolgozott együtt Izrael és az Egyesült Államok az iráni atomlétesítmények elleni támadás során – erről beszélt az amerikai elnök. Irán azonnal reagált a támadásra, közölte, az USA veszélyes háborút indított, és erőteljes légicsapásokat mért Izraelre.
Az osztrákok követelik az integrációra vonatkozó egyértelmű szabályok bevezetését és a szabályok be nem tartása esetén szigorúbb intézkedéseket.
Hiteles ember, az első két F1-es világbajnoki címében főszerepet játszó Flavio Briatore mondta el.
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Szalai Attila bizonyítani akart a Bundesligában, de a Hoffenheim megválik tőle.
Brüsszel a pénzügyi káosz szélére sodródott, senki sem irányít.
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Szalai Attila bizonyítani akart a Bundesligában, de a Hoffenheim megválik tőle.
Brüsszel a pénzügyi káosz szélére sodródott, senki sem irányít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.