A franciák nem érzékelik a gazdaság jobb teljesítményét
Jól teljesített a francia gazdaság, de az emberek ebből semmit sem érzékelnek a mindennapokban.
Jól teljesített a francia gazdaság, de az emberek ebből semmit sem érzékelnek a mindennapokban.

Az éves GDP 8,1 százalékkal nőtt 2021-ben a 2020-as 2,2 százalék után.

A magyar gazdaság a járvánnyal terhelt időszakban elég gyorsan újraindult. Ez nem sikerült minden országnak, ahogy az Európai Unió egészének sem.

A gazdasági növekedésünk nem érne egy fabatkát sem, ha a polgárok nem érezhetnék annak kedvező hatásait.

PM: Erőteljes gazdasági növekedés és javuló egyensúlyi mutatók várhatóak a következő években.

A magyar gazdaság teljesítményét már kevésbé szükséges állami beruházásokon keresztül is ösztönözni.

Az előrejelzés több mint 2 százalékponttal haladja meg a szervezet májusi várakozását.

A bruttó hazai termék volumene 6,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az elmúlt nyolc és fél évben összesen 6400 milliárd forintnyi forráshoz jutott mintegy 75 ezer kis- és középvállalkozás.

A KKP hatodik plénuma a napokban dönt Kína következő évtizedeinek jövőjéről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Beváltotta a fenyegetését, lakóház égett ki Várpalotán.

Deák Dániel szerint a miniszterelnök bemutatta, hogy egyedülálló a hazai politikai palettán.

Megérkezett az első értékelés a miskolci háborúellenes gyűlésről.

Vajon ki lesz a következő?

A Shell múltját súlyos morális terhek árnyékolják.

Európa figyelmeztetést adott ki.

A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Ezt a barmot…

Kicsit nehéz eligazodni a bírósági ítéletek szövevényes világában, igaz?

Nem a hangoskodás segít a gazdáknak, hanem a cselekvés – szögezte le Papp Zsolt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.