Sokszor nem segített, hanem csak rombolt az IMF
A valutaalap a neoliberális globalizáció fő aktora, amely sokszor elhibázott kezelési módokat kényszerít egyes országokra.
A valutaalap a neoliberális globalizáció fő aktora, amely sokszor elhibázott kezelési módokat kényszerít egyes országokra.

A magyar export 2021-ben már meghaladta a 4,1 milliárd dollárt, amely megközelítőleg az ágazat globális exportjának 4,38 százalékát tette ki.

Csak az a jó gazdaságpolitika, amely a társadalom valamennyi tagjának a testi és lelki javait szolgálja, a jelen és a jövő nemzedékek számára egyaránt.

Néhány éven belül akár piacvezető infokommunikációs vállalatcsoport is lehet a cégből, amely külföldön is terjeszkedhet.

Az ázsiai térségben kiemelt partneri szerepet kapott Kína, mellette Japán és Dél-Korea.

Hosszú írásban reagált a jegybank alelnöke Surányi György gondolataira, és kitért az ominózus Matolcsy-beszéd részleteire is.

A gazdaságfejlesztési miniszter szerint erre a helyzetre senki nem mondhatja, hogy egyensúlytalanság lenne.

A kormány pragmatikus gazdaságpolitikájának köszönhető a folyamatos kétharmados győzelem.

A gazdaságfejlesztési miniszter szerint az infláció a jövő év elején kezd majd el csökkenni.

A gazdaságpolitika válságállónak bizonyult, amit bizonyítanak a tavalyi, valamint az idei beruházási, foglalkoztatottsági, növekedési és exportrekordok is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.