Lewis Hamilton keserű beismerést tett Mexikóban
A hétszeres világbajnoknak a Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzésén nem jött ki a lépés.
A hétszeres világbajnoknak a Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzésén nem jött ki a lépés.

A brit pilótát intették le elsőként a Belga Nagydíjon, de végül kizárták a versenyből.

Ahogy szombaton sem a leggyorsabb pilóta, úgy vasárnap sem az elsőként leintett versenyző lett a győztes.

Lewis Hamilton egy hajszállal maradt le a győzelemről, de ugyanez elmondható Oscar Piastriról is.

A britek hétszeres világbajnoka közel két és fél év után nyert újra a Formula–1-ben.

Kitörő örömmel fogadhatta a közönség az időmérő végeredményét, brit pilóták végeztek az első háromban.

A hazai közönség előtt szereplő George Russell nyerte a Brit Nagydíj szombati időmérő edzését.

Mindkét pilóta pórul járt, George Russell örökölte meg az első helyet Ausztriában.

George Russell ezredre azonos időt autózott a háromszoros világbajnokkal az időmérőn.

A hétszeres világbajnok a gyengélkedő Mercedestől a Ferrarihoz igazol az idény végén.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Azt állítják ez az egyszerű gyakorlat életet menthet.

A Fidelitas Ruszin-Szendi Romulusz kijelentései miatt indított petíciót.

Nagy Attila Tibor erős gyomrost adott a Tisza elnökének.

Néhány fontos szempontot célszerű figyelembe venni.

Az összehangolt támadások nemcsak 130 ember életét oltották ki, hanem egész Európa biztonságérzetét is megroppantották.

Donald Trump rábólintott a megállapodásra, a szenátus pedig már meg is szavazta.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint a helyzet különösen aggasztó.

1997 novemberében játszottunk először vébé-pótselejtezőt, a jugoszlávok összesítésben 12-1-re ütötték ki Csank János csapatát.

Thomas Mann születésének 150. évfordulójára új magyar fordításban jelent meg a remekmű.

Mindkét meccset meg kellene nyernünk, hogy a pótselejtező sorsolásakor esélyünk legyen könnyebb ágra kerülni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.