Orbán Viktor: Isten nyugosztalja Tordy Gézát
A Nemzet Színésze szombaton hunyt el.
A Nemzet Színésze szombaton hunyt el.
A magyar válogatottal olimpiai ezüstérmes, az Újpesttel BEK-elődöntős Juhász Péter 75 éves volt.
A nemzet művészét a Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Missziójának tekintette, hogy az építészet és a képzőművészet egykori szerves együttélését újra megteremtse.
Kelvin Kiptum következő célja az álomhatár áttörése lett volna.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja méltósággal, hittel és reménységgel viselte évekig tartó betegségét.
Magyar András volt az edzője Sopron első bajnokcsapatának csaknem 31 évvel ezelőtt.
Magyar nyelvi tankönyveit és tanári kézikönyveit éveken át használták.
A nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tagja életének 89. évében hunyt el.
A József Attila- és Prima Primissima díjas író, egyetemi tanár, műfordító, kritikus 88 éves volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az online tér ma már nem kiegészíti, hanem meghatározza a politikai valóságot – erről beszélt Dukász Magor a Mozgásban című podcast legújabb adásában.
A Bem József téren Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is beszédet mondott.
Amíg ’56-ban nem volt erőnk legyőzni a Szovjetuniót, ma vissza tudjuk téríteni az Európai Uniót a béke és a gyarapodás útjára.
Kiderült, hogy mi okozta a történteket.
Az EP diplomáciai kudarcot vallott – hangsúlyozta európai parlamenti felszólalásában László András, a Fidesz EP-képviselője.
Míg Orbán Viktor Budapesten valódi béketárgyalásokat tesz lehetővé, Brüsszel morális arroganciával és politikai számításokkal reagál – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésben Petra Steger.
Koszovó miniszterelnöke, Albin Kurti megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat az Egyesült Királysággal.
Az öt helyen változtató Arne Slot Frankfurtban nem hallgatott a felszólításra.
A magyar bajnok ellen kiválóan játszó kosarast egy meglepetés is érte a mérkőzés végén.
Dibusz Dénes állapotáról is kérdezték a Fradi edzőjét, aki mellett Varga Barnabás beszélt a salzburgi várakozásairól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.