
- Magyar Nemzet
- gyász
gyász

Elhunyt Faragó Lajos olimpiai bronzérmes labdarúgó
Faragó Lajos a Kispesti AC és a Budapesti Honvéd egykori játékosa hétszer szerepelt a magyar válogatottban, az 1960-as, római olimpián bronzérmet nyert a nemzeti együttessel.

Elhunyt Vass Éva
Orbán Viktor: John Lukacs tudásával és lényeglátásával az egész világot szolgálta
„Hálásak vagyunk, hogy híres professzorként is büszkén vállalta magyarságát és képviselte azt a közép-európai látásmódot, amely nélkül aligha lenne érthető Európa és a Nyugat XX. századi történelme”.
Imádkozókra szakadt egy templom teteje Dél-Afrikában
Meghalt 13 ember, és mintegy tízen megsérültek Dél-Afrika KwaZulu Natal tartományában, mert istentisztelet közben leszakadt egy templom teteje.
Garami Gábor producer temetése pénteken lesz
Garami Gábor Balázs Béla-díjas filmproducer, egyetemi tanár temetése pénteken 12 órakor lesz a Kozma utcai izraelita temetőben – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége szerdán az MTI-vel.
Új-Zélandon két perces néma csönddel emlékeztek a mecsetek elleni merénylet áldozataira
Két perces néma csönddel és az iszlám imára hívó ének országos közvetítésével emlékeztek meg pénteken Új-Zélandon a március 15-i mecsetek elleni merénylet ötven halálos áldozatáról.
Kamu alapelvek a Facebookon
Ahol még az emberi minimum is hiánycikk.
Elhunyt Novák Ilona
Életének 94. évében otthonában elhunyt Popper Imréné, Novák Ilona olimpiai bajnok úszó. Novák Ilona az FTC örökös bajnoka, a sportági Hírességek Csarnokának 1973-ban lett tagja.

Cimbi elköszönt
Fontos híreink
Szánthó Miklós: Orbán Viktor kijelölte a jövő évi választások tétjét

Mohácsy István: Ma az igazi lázadás az, ha valaki patrióta

Dornfeld László: A mai napot is megnyerték a kormánypártok

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: A hazát védeni igaz ügy
A miniszterelnök a fiataloknak is üzent október 23-i beszédében.

Ez látszódott az űrből + videó
Közösségi oldalára tett fel egy különleges videót a magyar miniszterelnök.

A szabadság nem ajándék, hanem kivívott jog
Orbán Viktor szerint a magyarok nélkül soha nem bukott volna meg a kommunizmus.

Véres póló a kukában: megpróbálta eltüntetni a bizonyítékot a brutális bántalmazó
Az ügyészség gondoskodott róla, hogy börtönbe kerüljön a bűnöző.
Külföldi híreink

Szijjártó Péter: Magyarországot csak a családok megerősítése által lehet erőssé tenni
A külgazdasági és külügyminiszter erről akkor beszélt, amikor Washingtonban átvette a Genfi Konszenzusos Nyilatkozat díját Magyarország és Orbán Viktor miniszterelnök nevében.

Botrány: mégsem engedték be a Ferencváros vonatát Ausztriába, Kubatov Gábor reagált
Ha a drukkerek időben visszaérnek, a Groupama Arénában kivetítőn nézik meg a Salzburg elleni meccset.

Zaharova komoly figyelmeztetést küldött az EU-nak
Brüsszelben elfogadták a tizenkilencedik szankciós csomagot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Csongárban reng a föld: a tudósok már a helyszínen vizsgálódnak
Ideiglenes mérőállomásokkal monitorozzák az újabb földmozgásokat

Brüsszel úgy döntött, háborúba megy
Az európai népek együttműködése századok óta a legnagyszerűbb gondolat, mégis brüsszeli elnyomás lett belőle.

Orbán Viktor: Aki magyar, az békét akar
A miniszterelnök szerint hazánk most erős és szuverén nemzet, amelynek méltósága van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.