Németh Szilárd: A gyermekvédelmi népszavazáson dől el Magyarország jövője
Az államtitkár szerint a Fidesz készen áll a folytatásra, nekik ugyanis a magyar emberek érdeke az első.
Az államtitkár szerint a Fidesz készen áll a folytatásra, nekik ugyanis a magyar emberek érdeke az első.

A gyermekvédelem olyan téma, amely még a Demokrata Párt szavazóit is a saját pártjuk ellen fordította.

Migránsmaffiára csapott le a spanyol rendőrség · Hiányosság van a svéd gyermekvédelemben · Migránsok foglalták el a francia vasútállomást.

A Varga Judit által benyújtott törvénytervezet azt igyekszik segíteni, hogy a kiskorú gyermeknek egyik szülőtől se kelljen elszakadnia.

A Fidesz kommunikációs igazgatója jelezte: a magyar baloldal szolgaian teljesítené Brüsszel és a Soros-hálózat elvárásait.

A gyermekvédelem állami kötelezettség, ebből nem engedhetünk – rögzítette Nacsa Lőrinc, a KDNP képviselője kedden a parlamentben.

Deák Dániel szerint továbbra sem remélhet politikai hasznot a baloldal a vírustól.
Csak zárt csomagolásban lehet árulni minden olyan gyermekeknek szóló terméket, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a homoszexualitást népszerűsíti, illetve a szexualitást öncélúan ábrázolja.

A jelek szerint lassan már fontosabb helyet foglalnak el a napirenden az LMBTQ-jogok, mint a gyermekek védelme.

A iPhone- és iPad-tulajdonosok számítsanak rá, hogy az Apple még az idén belekukkant fotótárukba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rettegett repülő szörny az Ördög szekere nevet is viseli.

Az amerikai fellépés nem ördögtől való, védekezni kell a nemzetközi bűnözés ellen – mutatott rá a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója.

Javaslatokkal állt elő az európai parlamenti képviselő.

A négyórás aktus után felrakták egy buszra.

A két ország vezetői jövő héten találkoznak.

Már a Politico is támadja az ukrán elnököt.

Horvátország fegyvereket vásárol csaknem kétmilliárd euró értékben.

Az amerikai kosaras cselekedete mellett nem ment el szó nélkül a klub.

Bódog Tamás rémisztő helyzetbe került debütáló meccsén, a Révész Attila vezette Kisvárda értékes pontokat veszített.

Videón a rakomány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.