Rétvári Bence: A gyermekek érdeke a legelső

Az iskolák elsöprő többségében a tanulók biztonságban vannak – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

2023. 03. 02. 13:51
null
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, és dr. Novák Krisztina, az Integrált Jogvédelmi Szolgálat jogvédelmi biztosa közös sajtótájékoztatót tart a pedofil elkövetőkkel szembeni fellépésről. Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyermekek védelme az első, ezért az Integrált Jogvédelmi Szolgálat is országos hálózatot tart fenn – jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. 

Kiemelte: mindenkinek nyitott egy zöldszám (80-620-055), amit hívhatnak akár a sértettek, akár az áldozatok, akár azok, akiknek tudomásuk van hasonló ügyről, illetve küldhetnek elektronikus levelet is a [email protected] címre.

Ezen jogilag és a megfelelő hatóságokhoz fordulásban is segítséget kaphatnak az iskoláknak, a családok, a pedagógusoknak és a gyermekeknek is. 

Az államtitkár azt mondta, felkavarta a közvéleményt az az ügy, amelyben a Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola közel 40 éves tanára szexuális kapcsolatot tartott fenn egy 15 éves diákkal. 

Az államtitkár mindenkit megnyugtatott, hogy az iskolák elsöprő többségében a tanulók biztonságban vannak, a tankerület pedig lépett, és rendkívüli felmondással elbocsájtották a pedagógiai asszisztenst. Hangsúlyozta, ez a személy nem mutatta a megbánás jeleit, nagyképűen lépett fel, hivatkozott a PDSZ-re és egyéb jogvédő szervezetekre. 

Rétvári Bence úgy fogalmazott: B. Zsolt jól ismert, beágyazott személynek tekinthető ebben a körben.  

Hozzátette, egy másik ügy is napvilágra került egy volt LMP-s politikus személyét érintően, aki szexuális együttlétre kényszerített egy gyermeket, ami a gyermek fejlődését veszélyezteti. Kifejtette: a hatályos jogszabályok szerint a 14 éven alattiakkal nem lehet szexuális viszonyt létesíteni, de a 14–18 év közöttiekkel való kapcsolatot is bünteti a törvény függelmi viszonyban, valamint azt is, ha szeméremsértő kép és videófelvétel készül ilyen életkorúakról. 

Kérdésre válaszolva Rétvári Bence emlékeztetett: volt egy gyermekvédelmi népszavazás, de az elmúlt hetek történései mutatták, hogy ennek kérdésében szükséges továbbmenni. 

Hangsúlyozta, ezért fontos a jogvédelem, az ombusdman, továbbá a Klebelsberg Központ vizsgálata, akik azon dolgoznak, hogyan lehet megelőzni ezeket a helyzeteket. 

A nemzetközi gyakorlat más szempontokat is figyelembe vesz, az új szabályozási irány az új tapasztalatokból indul ki. A kérdést az őszi ülésszakon fogják megvitatni – tudatta.

Az államtitkár arról is beszélt, ha valakinek a gyermekével pedofil bűncselekmény történik, amelynek során az elkövető visszaél a fiatal védekezésképtelenségével, akkor a legradikálisabb javaslatok is megfogalmazódnak. A kormány a megelőzés más formáit választotta, például a pedofil-nyilvántartás létrehozásával – mondta. Szerinte Magyarországon szólásszabadság van, a kérdést fel lehet vetni, azt pedig, hogy a kormány végül milyen intézkedést hoz majd, a javaslatok megvitatása után fog kialakulni.

Novák Krisztina, az Integrált Jogvédelmi Szolgálat jogvédelmi biztosa arról számolt be, hogy a gyermekjogi képviselőket fel lehet keresni személyesen, telefonon és elektronikus úton is. 

Mint tájékoztatott, a bántalmazással és a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatban elindítottak egy plakátkampányt, amellyel arra hívják fel a gyerekek figyelmét, hogy a gyermekjogi képviselők segítenek nekik. 

Úgy vélekedett, a plakát elérte a célját, mert több megkeresés is érkezett gyerekektől a közoktatási intézményekhez. Azt is elmondta, hogy sokszor a szülők fordulnak hozzájuk, amikor a sérelmet a közoktatási intézményben nem vizsgálják ki. Hangsúlyozta: az együttműködésen alapuló problémakezelésen van a hangsúly. Kitért arra is, hogy kiadtak óvodásoknak és általános iskolásoknak készített mesekönyveket, amelyek a bántalmazások különböző kategóriáiról is szólnak, és amelyekhez tanároknak szóló útmutató is tartozik.

Borítókép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, és Novák Krisztina, az Integrált Jogvédelmi Szolgálat jogvédelmi biztosa közös sajtótájékoztatót tart a pedofil elkövetőkkel szembeni fellépésről (Fotó: Havran Zoltán)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.