Karácsony Gergely: Nem biztos, hogy a választópolgárok rosszul döntöttek
A főpolgármester a VálaszOnline-nak adott hosszú interjúban bírálta a baloldali politikát.
A főpolgármester a VálaszOnline-nak adott hosszú interjúban bírálta a baloldali politikát.

A házelnök szerint Gyurcsány minden létező és elképzelhetetlen bűnt elkövetett a nemzet, a jogállam és a demokrácia ellen.

A mi háborúnknak nevezte az ukrajnai katonai konfliktust Gyurcsány egykori államtitkára.

Kíváncsi, hogyan küldte el melegebb éghajlatra Gyurcsány Karácsonyt? Majd ők együttesen Márki-Zayt?

Egy Kálmán Olgát láthattunk az ATV stúdiójában, de már nem azt a régi kihallgatótisztet – egy másik Kálmán Olgát.

A baloldal bukott kormányfőjelöltje most beszélt arról, miket tart hibának abból, amit a kampány alatt tett vagy mondott.

A Párbeszéd frakcióvezetője szerint a DK vezérének a kormányra tett megállapítása helytálló.

Hollik István szerint felelőtlen viselkedést tanúsít a baloldal.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint a baloldal programja, hogy „legyetek Gyurcsányok!”

Aki még kételkedik abban, hogy a szélsőbal és a szélsőjobb egy tőről fakad, merengjen el Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter kézfogóján.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.