Tizenhárom évvel ezelőtt bukott meg Gyurcsány Ferenc
2009. március 21-én konstruktív bizalmatlansági indítványt kért önmaga ellen Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, amely a bukásához vezetett.
2009. március 21-én konstruktív bizalmatlansági indítványt kért önmaga ellen Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, amely a bukásához vezetett.

A történelemben akkor voltak virágzó szakaszok, amikor egy kurzus hosszú ideig tartott.

Gyurcsány „radar alatti” kampánnyal maximalizálja a DK-s mandátumokat.

Mielőtt még lesújtó véleményt fogalmaznánk meg a DK-s honatyáról, ne feledjük: a világjárvány egyik velejárója, hogy kevesebb idő jut a mentális betegekre.

Alternatívát nyújtanak a szavazóknak a Gyurcsány-koalícióban csalódottak.

Magasan megelőzve a konkurenciát, 15,4 százalékos nézettségi arányt hozott a TV2-nek a Megafilm Kft. Elk*rtuk című filmje március 14-én.

Rögzítsük a tényt: Márki-Zay Péter nemcsak egy gátlástalan, közveszélyes hazudozó, hanem egy két lábon járó nemzetbiztonsági kockázat.

A Fidesz politikusa szerint jól láthatóan „Ferit” különösebben nem zavarja, hogy a miniszterelnök beszédének mely témák alkották a gerincét.

A DK-s Oláh Lajos választási plakátján a baloldal miniszterelnök-jelöltje helyett saját párttársa, Dobrev Klára szerepel.

Az építkezést az SZDSZ-es értelmiség hatalmas médiatúlsúllyal próbálta ellehetetleníteni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Lejtmenetben a Tisza, stabilan vezet a Fidesz.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Kegyetlen, amit a támadás maga után hagyott.

Egy, a napokban megjelent nemzetközi tanulmány állításával ellentétben a hazai alma egészséges és biztonságos.

A tavalyi év rekordnak számított a járműállomány zöldítésében.

Jelentős átrendeződéssel indult az év a fiatal használt autók piacán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.