Az ukrajnai háború tanulságai Kína szemszögéből
Noha a kínai katonai szakértők a potenciális konfrontáció szemszögéből vizsgálják az eseményeket, Kína még mindig békés megoldást sürget Tajvan ügyében.
Noha a kínai katonai szakértők a potenciális konfrontáció szemszögéből vizsgálják az eseményeket, Kína még mindig békés megoldást sürget Tajvan ügyében.

Ez nem a mi háborúnk. Nekünk a saját hazánk az első. Nekünk béke kell – hangsúlyozta Kari Lake.

A javaslat kidolgozója a Holosz, magyarul Hang nevű párt, amit egyébként sokan Soros György érdekszférájába sorolnak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök attól tart, ha beveszik a várost, már csak egy lépés Kramatorszk és Szlavjanszk.

Az Európai Bizottság elnökeként először tett hivatalos látogatást a politikus az észak-amerikai országban.

A német hírszerzés szerint egy lengyelországi cégtől bérelt hajón szállították a robbanóanyagokat.

A kazettás bombák nagy veszélyt jelentenek a civil lakosságra is, akár évtizedekkel a harcok után is.

Nemzeti hőssé vált a fogságba esett, majd meggyilkolt ukrán katona, vizsgálat indult az ügyében.

Sokadszorra bírálta Magyarországot Rastislav Kácer, ám a szlovákiai lakosság nem kér belőle.

A történelem első drónháborújának is nevezik szakértők az orosz–ukrán konfliktust.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.

„Ezek a beruházások egyébként jellemzően mind magas technológiai minőségű beruházásokat jelentenek.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.