Megkezdődött a tisztogatás a kijevi elitben
Volodimir Zelenszkij kijelentette: Ha pihenni akarnak, azt közszolgaként most nem tehetik meg.
Volodimir Zelenszkij kijelentette: Ha pihenni akarnak, azt közszolgaként most nem tehetik meg.

Kijev sietett leszögezni, nincsenek agresszív szándékai.

Miniszterhelyetteseket és kormányzókat sodort el a kirobbant korrupciós ügy.

Berlin korábban azt mondta, nem állnának a lengyel kezdeményezés útjába.

A listát az ukrán elnök honlapján tették közzé.

Ukrajnának majd szüksége lesz olyan európai politikai döntésekre, amelyek Magyarország nélkül nem fognak megszületni – fűzte hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

A közelmúltban elfogadott törvénymódosítás szerint egy évvel meghosszabbítják a tartózkodási engedélyeket.

A projektről szóló tervezet már Vlagyimir Putyin orosz elnök asztalán van, elfogadásra várva.

A lett külügyminiszter közölte, alacsonyabb szintre helyezi a diplomáciai kapcsolatokat Moszkvával.

Andrej Medvegyev Norvégiába szökött át, a hatóságokkal közölte, kész tanúskodni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nyilván megint az erősebb nyert.

Navracsics Tibor ajánlásokat tett a Brüsszellel fenyegető polgárjogi aktivistáknak.

A kormányfő interjút ad az ATV műsorában.

A kormány megkezdte az EU hatásköreinek szisztematikus átvilágítását.

Lapunk főmunkatársa közösségi oldalán tette helyre Szent-Iványi Istvánt.

A politikus közösségi oldalán buzdított a nemzeti konzultáció kitöltésére.

A vádlott zavarosan beszélt, megbánást nem tanúsított.

Several more people received draft notices on Tuesday, and the unlawful proceedings continue.

Komoly veszélyt jelenthet hazánk szuverenitására.

Igencsak aktív lesz jövőre Iron Mike, kétszer is ringbe lépne.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.