Finn Nemzeti Nyomozóiroda: Fennáll a veszélye az illegális fegyverkereskedelemnek
A svéd, dán és holland kikötőkben is megfordulhattak a feketepiacra került fegyverek.
A svéd, dán és holland kikötőkben is megfordulhattak a feketepiacra került fegyverek.

Természetesen el fogunk gondolkodni a további lépéseken – mondta az orosz elnöki szóvivő.

Az ügy nyilvánosságra kerülése után az amerikai külügyminisztérium szükségét érezte annak, hogy átfogó vizsgálatot indítson.

A régi miniszter azt a hibát követte el, hogy béketárgyalásokat sürgetett.

Oroszország az ukrán fegyveres erők harci műveleteinek befejezését követeli.

A magyar külügyminiszter szerint, ha a korábbi amerikai elnök lenne hatalmon, nem tört volna ki a háború.

A szegénység, a politikai küzdelmek és a családi tragédiák edzették meg a régi-új brazil elnököt.

Oroszország a hétvégén közölte, hogy határozatlan időre felfüggeszti közreműködését az egyezségben.

Magyarország a háború hatásait nagyon közvetlenül, lényegében azonnal érzi, és igen súlyosan.

Megosztottuk a világot, és most ennek fizetjük meg a súlyos árát – jelentette ki Jeffrey Sachs, a Columbia Egyetem professzora.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Miniszterelenökséget vezető miniszterrel beszélget szerda reggel Németh Balázs.

Nem tud azonosulni a Tisza értékrendjével és politikai irányvonalával.

A friss adatok szerint négy szövetségi tartományban a szociális segélyben részesülők több mint fele nem német állampolgár.

A legtöbb helyen egy kis időre elköszönhetünk a napsütéstől.

Húsz ember volt a levegőben szétszakadó gép fedélzetén.

Hazánk nagy diplomáciai sikert ért el Washingtonban, de hamar kiderült, ki kinek az oldalán áll.

Szabadságot akarnak, nem behívót.

Örmény szurkolók várták a magyarok sztárját a repülőtéren.

Howard Webb szubjektív ítéletről beszélt, amikor a Liverpool hétvégi elvett gólja volt a téma.

Családja mellett kellett maradnia, a kivárás mellett döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.