Ukránok százezreit deportálhatták Oroszországba
Washington szerint az orosz hatóságok gyermekeket is elvettek családjaiktól, hogy utána Oroszországban fogadják őket örökbe.
Washington szerint az orosz hatóságok gyermekeket is elvettek családjaiktól, hogy utána Oroszországban fogadják őket örökbe.

Egy augusztusi tanulmány szerint a korlátozott atomháború is az emberiség egyharmadának kipusztulásával járna.

Dániába menekül a svédországi cukorgyártó cég a bizonytalan energiaellátás miatt.

Szénipara kétharmadát, gázlelőhelyei közel felét, ércbányái harmadát vesztette el eddig Ukrajna.

A háború és a szankciók miatt attól kell tartani, hogy nem lesz elég energia Európában – közölte a kormányfő.

A svédek történelmi választáson járulnak az urnákhoz szeptember 11-én.

Nincs értelme korlátozniuk az orosz gáz árát az uniós országoknak, mert akkor máshová fogjuk eladni – közölte az orosz elnök.

Az igazi döglött ló, amire Karácsony szinte megválasztása pillanatában felpattant, az az úgynevezett Zöld Budapest program.

Svédországgal és Finnországgal két erős állam érkezik Lengyelország mellé.

Az orosz elnök szerint Ukrajnában a hatalom szélsőséges nacionalisták és neonácik kezébe került.





Egy szakaszon lezárják a külső sávot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem sokon múlt a tragédia.

Milyen állapotban van a baloldal és van-e baloldal Magyarországon?

Az éjjeli menedékhelyekre bárki behúzódhat a hideg elől.

A libsik felébredtek – kommentálta Bohár Dániel.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.

Egyetlen bevetés, több tízmillió dollár – ennyibe kerülhet az az „Oresnyik” nevű orosz rakéta, amelyet 2024 végén neveztek meg először az oroszok.

Valaki észrevette.

A rókák nem örülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.