Orbán Viktor: Ez nem Magyarország háborúja
Pénteki interjújának egy fontos részletét hangsúlyozta közösségi oldalán a miniszterelnök.
Pénteki interjújának egy fontos részletét hangsúlyozta közösségi oldalán a miniszterelnök.

A szóbeszédek és nyugati médiumok szerint a Seherezádé névre keresztelt hajó Vlagyimir Putyiné.

Joe Biden amerikai elnök szerint már majdnem elköltötték a márciusban megszavazott 33 milliárd dolláros keretet.

Világszerte civilek milliói fejezik ki szolidaritásukat az ukrán és ellenszenvüket az orosz vezetés iránt.

Európában az erőszak alkalmazását elkerülő békés együttélés hosszú korszaka véget ért.


A háború nemhogy kedvét szegte volna a bűnözőknek, de új lehetőségeket nyitott meg előttük.

Csütörtök óta ez volt az első alkalom, hogy emberek jöttek elő a mariupoli létesítményből.

Az ukrán elnök szerint az orosz–ukrán háborúnak sok területen globális következményei lesznek.

A három uniós tagország jelentős hajólogisztikai központokkal rendelkezik.

Hétvégén születhet meg az alku.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

Karácsonyék félmilliárdos „mikroadományai” miatt indult nyomozás érhet révbe.

Peptidek, SARMs, vegyületek – egyre több fiatal találkozik ezekkel az interneten könnyen beszerezhető szerekkel, miközben sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mik is ezek, miért illegális a kereskedelmük, és milyen súlyos egészségügyi következményekkel járhat a használatuk.

A belső mérés szerint csökken a biztosnak tartott egyéni körzetek száma.

Az állampolgárok félnek.

Az elnök tartózkodóbb álláspontját nemcsak a háborús fáradtság magyarázza.

Macronon élcelődött a biztonsági tanács elnökhelyettese.

A Bundesliga-klub elbúcsúzott Naby Keitától, akinek megtartásában korábban Kubatov Gábor kételkedett. Hajnal Tamás elárulta a megoldás kulcsát.

Karbonvám drágíthatja az áramimportot.

Ön ismeri a magyar folyókat?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.