Állítólag Kijev teljes térségéből kiszorították az orosz erőket
Volodimir Zelenszkij: A visszavonulás nem jelenti azt, hogy enyhülne a háborús helyzet.
Volodimir Zelenszkij: A visszavonulás nem jelenti azt, hogy enyhülne a háborús helyzet.

Az egyházfő máltai útját megkezdve ismertette, napirenden van, hogy Kijevbe látogat.

„Ez teljesen meghaladja az ellátórendszer erejét” – figyelmeztetett Bajorország családügyi minisztere.

Az ukrán elnöki hivatal szerint Moszkva erősebb ellenőrzést akar fenntartani a megszállt területeken.

Az UNESCO szerint legalább 53 kulturális helyszín rongálódott vagy semmisült meg az ukrajnai háború kezdete óta.

A Demokratikus Koalíció budapesti elnökét a nyílt rasszizmus szele is meglegyintette.

Megbillenhet a dollár, súlyos világgazdasági hatása lesz az orosz–ukrán háborúnak.

– Ha a baloldal nyer, Magyarország nem tudja elkerülni a sorsát, bele fog sodródni a háborúba – mondta a miniszterelnök.

Jaroslaw Kacznyski lengyel kormányfőhelyettes hangsúlyozta, Orbán Viktor soha nem hagyta cserben lengyel partnereit.

Az ukrajnai városban több tízezer ember rekedt, akik alig jutnak élelemhez és vízhez.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folytatódik a baloldali belháború a Medián és a DK között.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

„Nem tudom, hogyan van még életben, de ő a legenergikusabb ember, akit ismerek.”

Németországban óriási a felháborodás az ügy kapcsán.

A lengyel kormány az EU-ban akarja látni Ukrajnát.

Lengyelország nagyon magabiztos és arról beszél, hogyan lehet legyőzni a magyarokat.

Ezek voltak a nap legfontosabb külpolitikai hírei.

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.