Népirtással vádolják Moszkvát, elszámoltatást sürget a Nyugat
Vlagyimir Putyin elleni nemzetközi elfogatóparancsot kért az ENSZ volt főügyésze a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságtól.
Vlagyimir Putyin elleni nemzetközi elfogatóparancsot kért az ENSZ volt főügyésze a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságtól.

Az oroszok visszautasítják a vádakat, hogy civilekkel végeztek a városban.

„Érzelmileg meg lehet ugyan érteni minden embargóra vonatkozó felhívást, de ez hosszú távú következményekkel járna.”

A volt német kancellár szóvivőjén keresztül az ukrán elnök bírálataira reagált.

Nemcsak egy térségi konfliktusról van szó, hanem ideológiai összecsapásról is.

A város polgármestere korábban nem tett említést az utcán összekötözött kézzel agyonlőtt helyiekről.

A csodálatos hangú operaénekesnő szereti a hazáját.

A város utcáin holttestek hevernek, az áldozatok között gyerekek, nők és idősek is vannak.

Az orosz csapatok harci tevékenysége főként a kelet-ukrajnai régiókra összpontosul.

Brit külügyminiszter: Egyre több a bizonyíték arra, hogy az orosz erők „elborzasztó cselekményeket” hajtottak végre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.