Biden: Washington válaszolni fog, ha Oroszország vegyi fegyvert alkalmazna
Az amerikai elnök szerint Oroszországot ki kell zárni a világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoportból.
Az amerikai elnök szerint Oroszországot ki kell zárni a világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoportból.

Az SZTFH azzal a kéréssel fordult a nagyobb gazdasági társaságokhoz, hogy támogassák a kezdeményezést.

A megyei kormányzó hivatal közlése szerint további két hajó megsérült és megsemmisült egy háromezer tonna üzemanyagot befogadó tartály is.

Igor Kirillov altábornagy szerint a biolaboratóriumi program további résztvevői között van a Soros Alapítvány is.

A magyar miniszterelnök a brüsszeli NATO-csúcstalálkozóról jelentkezett be.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondása alapján a NATO továbbra sem akar hadviselő féllé válni.

Szergej Sojguról és Valerij Geraszimovról két hete nincs hír, Putyin egyik legközelebbi tanácsadója pedig Törökországba emigrált.

Egy felmérés szerint az ország uniós csatlakozását pedig alig 19 százalék támogatja.

Véget ért a katonai szövetség találkozója, a szövetségesek további támogatásról döntöttek Kijev számára.

Orosz megbízásból, de helyi banda állhat az akció mögött.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Felkészült a bejelentésekre a Budapest Közút.

Decemberre ígérték, de január közepén is nagy kérdőjel látható a párt honlapján a mezőkövesdi székhelyű választókerületben induló aspiráns neve helyén.

A Tisza vezére alaptalanul vádaskodott a Hír TV stábjával szemben.

A megtalálónak vacsorát ajánlottak.

Európai katonák Grönlandon.

Robert C. Castel elemzése.

Alakul a NATO 2.0-s verziója Ukrajna miatt? A háború új formája a pénz?

Manfred Weber quickly welcomed Tisza into the fold to secure their influence in Budapest, Politico wrote in a recent article.

Eldőlt egy régóta vitatott kérdés.

A játékosok a vezetőség jelenlétében kritizálták a szakembert.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.