Nehezen tudnánk olyan helyzetet elképzelni, amelyben nagyobb szükség van belső iránytűre és az ellenzéki miniszterelnök-jelöltre az elmúlt hetekben egyébként sem jellemző higgadt helyzetértékelésre, mint egy olyan NATO-csúcsot, amelyen az orosz–ukrán háború van terítéken. „Meghalni Danzigért (Gdanskért)? Háborút viselni olyan okokból, amelyek között nagyobb szerepet játszik a doktriner demokratikus elviség, mint a valóságos külpolitikai érdek?” – hasonló kérdés már a második világháború előestéjén is felvetődött, és ellentmondásos is volt a megítélése. A mostani háborúban, amely épp a második hónapba lépett, Danzigot Kijevnek hívják. Nem vagyunk vakok. Nem függetlenítjük magunkat az orosz agresszió képeitől, a menekültek áradatától – akik közül hatszázezren hazánkban leltek menedékre –, nem mérhetjük az árván maradottak szenvedéseit ahhoz, hogy, mint hírlik, Moszkvában fogytán a macskatáp, mert a multik hátat fordítottak az országnak.

Máshogy állunk viszont az ukrán állam szempontjaival. Miniszterelnök-helyettesük vádaskodásának nem lehetett más a célja, mint az érzelmek felkorbácsolása. Irina Verescsuk többek között – teljesen alaptalanul – azt állítja: hazánk nem támogatta a Moszkva-ellenes szankciókat. Azt is pedzegeti, hogy az olcsó orosz földgázért eladtuk a lelkünket, és titokban talán Kárpátaljáról álmodozunk. Ezt olvasva mély lélegzetet vettünk, de nem telik el két nap, mire Zelenszkij elnök már elkéri az atlanti szövetség minden századik harckocsiját és repülőgépét.

Ám Brüsszelben józan döntés született. A NATO kiáll Ukrajna mellett, de arra törekszik, ne terjedjen át a háború a szövetség területére. Elfogadták a magyar álláspontot, miszerint hazánk nem szállít fegyvert a szomszédjának és nem is enged át ilyen szállítmányt. A NATO mint szövetség sem szállít, csak egyes tagállamai, elsősorban védelmi eszközöket, nem pedig harckocsikat. A szövetség keleti végeire, így hazánkba is NATO-harccsoport érkezik. Nem tudjuk, mit tartogat még a háború, de nem akarunk belekeveredni. Ha bárkinek ezzel kapcsolatban lelkiismeret-furdalása lehet, akkor az a tagország, amely hosszú éveken át kívülről befolyásolta a kijevi politikát. Ősz képviselőjét Péter is felismerte volna az asztalnál.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Teknős Miklós)