Újabb atomkatasztrófától tartanak Ukrajnában
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség aggodalmát fejezte ki a nukleáris erőművek körüli orosz csapatmozgások miatt.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség aggodalmát fejezte ki a nukleáris erőművek körüli orosz csapatmozgások miatt.

Szankciókat jelentettek be kosárlabdában és a paralimpiával kapcsolatban is.

Ha nem jön földgáz Magyarországra, akkor nem lesz fűtés, akkor nem fog működni az ipar és akkor nem lesznek munkahelyek.

Két futballista és egy biatlonista vesztette életét a háborúban. Mindhárman fájdalmasan fiatalok voltak.

Szolzsenyicin előre jelezte a Szovjetunió széthullása okozta politikai következményeket.

Könnyen elképzelhető, hogy az orosz–ukrán háború a szemünk előtt alakítja át a világrendet.

A Moszkvával is szövetséges Ankara lezárta a Boszporuszt és a Dardanellákat az orosz hadihajók előtt.

A döntés többek között két internetes hírforrás és televíziós megjelenésére is vonatkozik.

Több száz számítógép került veszélybe.

A Dirty Slippers zenekar tagjai is igyekeznek segíteni az ukrajnai menekülteket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.