Márki-Zay egy német lapnak megerősítette: fegyvert is szállítana Ukrajnába
Felelőtlen és veszélyes nyilatkozatokat tesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje.
Felelőtlen és veszélyes nyilatkozatokat tesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

„Magyarországnak nem szabad részt vennie ebben a háborúban” – fogalmazott a miniszter.

Az intézkedés Kárpátaljára is kiterjed. A hadköteleseket kilencven napon belül értesítik.

A háborútól meg kell védeni Magyarországot, ez az elsőrendű feladat, ez a legfőbb magyar érdek.

„Ukrajna és Oroszország felelőssége is vitathatatlan a kialakult háborús helyzetben” – mondta Nógrádi György.

Felelős patrióták tudnak békét hozni, akik megőrzik a racionalitásukat, nem heveskednek és nem uszítanak.

Az ukrán labdarúgó-bajnokságot március 11-ig felfüggesztették, folytatás valószínűleg légiósok nélkül.

Hozzá nem értése miatt teljesen alkalmatlan lenne bármilyen vezető politikai szerepre.

Országos adománygyűjtést hirdettek az Ukrajnában kialakult háborús helyzet miatt.

Egy helyi lakos lapunknak elmondta: minden településen menedékhelyeket alakítanak ki. Már Magyarország felé is sokan elindultak Ukrajnából.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.