Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elnöklésével kezdődik meg ma az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülése. Az eseményre – a havonta forgó rendszerben – Oroszország elnökségével valamennyi tagország külügyminiszterét meghívták. Az azonban kérdéses, hogy Anthony Blinken amerikai külügyminiszter találkozik-e orosz partnerével.
Az orosz külügyminiszter szerint Moszkva kész megfontolni egy találkozót Blinkennel, és soha nem utasítja el az amerikai fél komoly párbeszédre vonatkozó javaslatait – emlékeztetett a TASZSZ orosz hírügynökség.
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes azonban az orosz delegáció New Yorkba indulása előtt azt mondta, hogy egyelőre nincsenek tervek egy ilyen találkozóra, és annak lehetőségét a körülmények függvényében határozzák majd meg.
A Biztonsági Tanács az ENSZ leghatalmasabb szerve. Hatásköre a békefenntartó missziók elrendelésétől kezdve a szankciók kiszabásán át a háborús bűnökkel kapcsolatos ügyek nemzetközi bíróságok elé utalásáig terjed.
Oroszország sorsa az elnökségben a régóta meghatározott szabályok eredménye: a Biztonsági Tanács elnöksége havonta váltakozik a 15 tag között aszerint, hogy az országok neve hol helyezkedik el az angol ábécében. A jelenlegi tagok az állandókon (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország, Egyesült Királyság) kívül: Albánia, Brazília, Ecuador, Gabon, Ghána, Japán, Málta, Mozambik, Svájc, Egyesült Arab Emírségek.
Moszkva határozta meg a napirendet
Valamennyi esetben a BT aktuális elnöke határozza meg a csúcs napirendjét. Oroszországnak a hónap elején benyújtott javaslata értelmében a megbeszélések a nemzetközi béke és biztonság fenntartása köré épülnek majd.
Megtiszteltetés számomra, hogy tájékoztathatom Önöket, hogy az Orosz Föderáció a Biztonsági Tanács elnökeként 2023 áprilisában nyílt vitát tart A nemzetközi béke és biztonság fenntartása: hatékony multilateralizmus az Egyesült Nemzetek alapokmánya elveinek védelmén keresztül címmel
– áll az ENSZ BT tagoknak és a főtitkárának, António Guterresnek címzett levélben.