Vége a budavári lóhere-simogatásnak
Helybeli elégedetlen polgárok léptek az ügyben.
Helybeli elégedetlen polgárok léptek az ügyben.

A történelmi filmeknek rendkívüli jelentőségük van a hadtörténész szerint.

Hadtörténeti szempontból egészen elképesztő módon oldják meg a huszárok a küldetést Szikora János filmjében.

Parádés szereplőgárda és alkotócsoport hozta létre a hiteles történetre épülő, rendkívül izgalmas szuperprodukciót.

Rekordösszegből készül a nagyszabású történelmi kalandfilm, amely Hadik András merész akciójáról és egy filmvásznon keveset látott korszakról mesél.

A film Hadik András berlini hadjáratáról szól majd, illetve a zseniális magyar hadvezér életét mutatja be.

A színész játssza a XVIII. században élt híres huszártisztet, későbbi tábornagyot, Hadik Andrást a készülő Hadik huszármoziban.

A Nemzeti Filmintézet 1,6 milliárd forint gyártási támogatást szavazott meg a Hadik címmel készülő, 1757-ben játszódó, nagyszabású mozifilmnek, mely felidézi a magyar huszárvirtust.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kövér László a magyar békepolitika jelentőségét hansúlyozta.

A házkutatás során kokain is előkerült.

Megduplázódik a nevelőszülői alapdíj, és célzottan növelik a speciális szükségletű gyermekeket nevelők támogatását is.

Forrnak az indulatok, nem kímélik egymást a hozzászólók.

A Kinzsal rakéta megszerzésére tett kísérlet csak egy része a titkosszolgálati játszmának.

Rengeteg volt a visszaélés az ideológiai tartalmú szexuális neveléssel kapcsolatban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ez újabb mérföldkő a magyar–német gazdasági szövetségben.

A szeretet ünnepén ezt a verziót jobb, ha nem játssza le a családnak.

A szövetségi kapitány szerint fájdalmas döntések lesznek a világbajnokságot megelőzően.

A Bologna gárdájában kettő szezont játszott a volt világválogatott középpályás, aki ez idő alatt 16 gólt szerzett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.