Minden idők egyik legkarcosabb női hangja újra Magyarországon, hamarosan Budapesten lép fel Bonnie Tyler
A brit művésznő sajátos, egyedi hangjáról híres, amely a közelmúltbeli felvételek alapján egyáltalán nem kopott meg.
A brit művésznő sajátos, egyedi hangjáról híres, amely a közelmúltbeli felvételek alapján egyáltalán nem kopott meg.

Még várni kell a hivatalos leleplezésre, de addig is itt vannak a BMW Neue Klasse villanyautók menethangjai.

A hangok azt mondták neki, hogy menjen el Kaposvárra „rendet tenni”.

Először nem tudták beazonosítani, hogy mi okozhatta a Heves vármegyeszerte hallható robbanást.

A Greenwich Time Signal hozzátartozik a rádiózás hangzásvilágához és a hírműsorok kezdetéhez.

Feleségével legendás párost alkotnak, máig aktív előadóművészek.

A Csillagmesék – Történetek az Égből a földieknek szeretettel címet viseli az énekművész koncertje.

Hangtérkép és hanginstalláció várja a látogatókat.

A technológiát arra használták, hogy „kiszedjék” John Lennon hangját egy régi demóból, és így befejezhessék a dalt.

Tudta, hogy a hangok segítségével gyógyulni is lehet? A rezgéseket ugyanis nem csak a fül, de a test is érzékelheti.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

Újfent kiderült, hogy az általuk a kormány megbuktatására felkent „új megváltó” nemcsak egy önimádó, másokat kihasználó, érzelmileg semmibe vevő, műveletlen, beteges hazudozó, hanem egy virtigli hipokrita is.

Óriási változáson ment át az RB Leipzig, és most azok bánkódhatnak, akik az eredetileg jónak hitt oldalon álltak.

A miniszter szerint a számtalan csapás ellenére erős alapokra épít az agrárium.

A Reszkessetek, betörők!-től a Grincsig – hat kérdés, amelyből kiderül, mennyire van otthon a karácsonyi filmklasszikusok világában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.