A magyar kormány ott áll a családok mögött
A gyermeket vállalók támogatása kiemelt cél.
A gyermeket vállalók támogatása kiemelt cél.
A miniszter ismertette, hogy mekkora pluszt jelent egy családnak Európa legnagyobb adócsökkentési programja.
A héten benyújtották a csed és a gyed adómentességéről szóló törvényjavaslatot.
A miniszter jelezte, hogy a héten minden a családokról szólt.
Hankó Balázs emlékeztet, Európában is egyedüálló lépéssorozatot indított a kormány.
Pontosan azok folytatnak jogállamisági eljárást hazánkkal szemben, akik a jognak a legalapvetőbb szabályát sem akarják betartani – mondta a miniszter.
A kulturális és innovációs miniszter a brüsszeli Magyarország Házban megrendezett, a gyermekvédelemmel, valamint az Erasmus és a Horizont európai uniós programokkal kapcsolatos nemzetközi konferencián vett részt.
Hankó Balázs több érvet is felsorakoztatott az egyedülálló lehetőség mellett.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az átadóünnepségen hangsúlyozta: sikeres a megújult magyar felsőoktatás.
Pénzdíjas flmes pályázatokat írnak ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Real Betis hiába szerezte meg a vezetést, végül nem tudta legyőzni a Chelsea-t.
Ruszin-Szendi Romuluszt egy fegyverkereskedő milliárdos vásárolhatta be a Tiszába.
Három premiert láthatunk a Szenvedélyek évadában.
Legfeljebb a hallgatók 15 százaléka lehetne külföldi.
Németország tovább fegyverkezik.
Ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz.
A Voks 2025-ről tartottak fórumot Békéscsabán.
Ha sikerülne megvonni Magyarország szavazati jogát, akkor megszűnne minden akadály Ukrajna uniós felvétele előtt.
Németország tovább fegyverkezik.
Ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz.
A Voks 2025-ről tartottak fórumot Békéscsabán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.