Hankó Balázs: A magyar kultúra nemzetmegtartó erő – interjú

Kultúránk nem csupán egy statikus örökség, hanem dinamikus, nemzetmegtartó erő, amely a teljes Kárpát-medencében oszthatatlan egységet alkot. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel a magyar kultúra napja alkalmából beszélgettünk a woke veszélyeiről, a Himnusz erejéről, a határon túli magyar kulturális intézményrendszer stratégiai megerősítéséről, valamint a nemzetközi szinten is egyedülálló Attila-kiállítás jelentőségéről, amellyel a történelmi hun–magyar kapcsolódás új dimenzióba lép.

Fotó: Havran Zoltán

– A magyar kultúra napja Kölcsey Ferenc Himnuszának tisztázatára emlékeztet minket. Ön szerint mit kell tennünk azért, hogy kultúránk a 21. század sokszor tájidegen digitális zajában is megmaradjon nemzetmegtartó erőnek?

– A legnagyobb veszélyként nem is a digitalizációt emelném ki, hanem azt a woke-ideológiát és a mindent eltörölni akaró cancel culture-t, amely minden nemzeti kultúrára veszélyes. Mert tagadja az identitást, tagadja azon alapvető keresztény értékeket, amelyre Európa felépült. Amikor mi a Himnuszunkra emlékezünk, akkor abban egyszerre van benne a népi hagyomány és a keresztény hitünk. Ebben kell  ellentartanunk, pontosabban ellene mondanunk a mindent eltörölni akaró woke-ideológiának. Ugyanakkor ügyesen kell használjuk a digitalizáció eszközeit is. A Hagyományok Háza például a néphagyományainkat és a népművészetünket mutatja meg a maga digitális kiválóságában.

Hankó Balázs Fotó: Havran Zoltán

– Tavaly Böjte Csaba társaságában részt vett egy az Érmellékről indult zarándoklaton, amely az álmosdi Kölcsey-emlékházhoz vezetett. Mit jelent önnek a nemzeti imánk, amely egy olyan időpillanatot rögzít, melyben eggyé válik múlt, jelen és jövő?

– Teljes nemzetünk egységét és egybefonódását, amit a határok próbálhatnak szétválasztani, ám ez sohasem sikerülhet. Az említett Kölcsey-zarándoklatnak számomra meghatározó pillanata volt az, amikor Csaba testvérrel a zöldhatáron átgyalogoltunk. Ehhez persze Románia schengeni csatlakozása is szükségeltetett, ami a mi uniós elnökségünk alatt következett be Bulgária csatlakozása mellett. Különös érzés volt, hogy az a határ, amely gyermekkoromban oly sok szorongást és görcsöt okozott a román határőrök vizsgálódásai miatt, most már nincs, és hogy kultúránk most ezt a határon átívelő egybetartozást jeleníti meg. A zarándoklaton megálltunk a határsávon, ahol Csaba testvérrel imádkozhattunk, majd pedig a Himnuszt is elénekeltük. Ezt meglett férfiemberekkel közösen könnyeztük meg.

– Mire kell figyelni a kis hazában és a külhonban, hogy ne sérüljön az egységes magyar kulturális ökoszisztéma? Gondolok itt többek között a még mindig fel-felbukkanó történelemhamisítási kísérletekre és a magyar egyházakat érintő kulturális jellegű támadásokra is.

– Sok feladatunk van. Először is Romániának jelenleg magyar a kulturális minisztere, éppen ezért kezdeményeztük, hogy a két ország között jöjjön létre egy kulturális megállapodás, ami segíti az erdélyieket, partiumiakat, székelyföldieket abban, hogy kulturális életüket minél teljesebben tudják megélni. Bízom benne, hogy márciusban ezt minisztertársammal alá tudjuk majd írni. Másodsorban az általam vezetett Kulturális és Innovációs Minisztériumban minden program és pályázat, amit kiírunk, Kárpát-medencei dimenziójú legyen. Példaképp említeném, hogy a Csoóri Sándor-program csaknem 1600 pályázata nyertesének harminc százaléka külhoni magyar, az előadó-művészeti támogatások esetében pedig tíz százaléka a külhoni. A Déryné-programot úgy alakítottuk át, hogy 64 helyszínen, a 64 vármegyéhez kapcsolódóan legyenek előadások, ott is vannak külhoni darabok. Az idei évtől pedig az Országgyűlés döntése alapján előterjesztésemre a Kolozsvári Magyar Opera is magyar kultúrstratégiai intézmény lett. Tehát ezek mind tudatos döntések eredményei, amelyek a teljes Kárpát-medencében való gondolkodást erősítik meg.

– A magyar kultúra napján országszerte ünnepelünk, ugyanakkor gyakran hallani a Budapest-központúság kritikáját. Milyen modellekkel biztosítja a tárca, hogy egy vidéken élő fiatal ugyanolyan minőségű kulturális impulzusokat kapjon, mint egy fővárosi?

– Ebben mi, magyarok erősek vagyunk, hiszen csak a Lázár Ervin-program keretében hatszázezer fiatal jut el színházba éves szinten. Mindemellett megint csak ott vannak a Déryné-program előadásai, melyeknek hála több ezer produkciót játszanak a legkisebb településeken is. Ezek is egyértelművé teszik a magyar kultúra mindent behálózó szerepét.

– Most pedig a magyar kultúra napját is kibővítették.

– Igen, ez lett a magyar kultúra hete, amely számos programot tartalmaz, de valódi kicsúcsosodása a Magyar Nemzeti Múzeum Attila-kiállítása lesz. A hun király uralkodása idején itt, a Kárpát-medencében eurázsiai központnak számítottunk. Így amikor Attiláról megemlékezünk, az bennünket büszkeséggel tölt el. 1600 év távlatában pedig most egy olyan történelmi kiállítás valósul meg, amely 13 ország 64 múzeumának 400 műtárgyán keresztül mutatja be archeogenetikai módszereken és régészeti bizonyítékokon át mindazokat a hagyományokat, amelyek bennünk élnek. Az Észak-Macedóniából, a Louvre-ból, a British Museumból és a türk államokból érkező műtárgyakkal az elmúlt négy évtized legnagyobb európai hun kiállítása jött létre idehaza.

– Belső-Ázsiában ma is természetesnek tartják a magyar–hun rokonságot. Ön szerint megvalósulhat nálunk is ennek a kapcsolatnak a méltó „rehabilitációja”?

– Ezt a rokonságot tudatosan akarták elhazudni tőlünk. Éppen ezért mi büszke magyarként a hun–magyar kapcsolatokat vállaljuk, ideidézve a Himnusz sorait is: „általad nyert szép hazát Bendegúznak vére”.

Fotó: Havran Zoltán

– Ön többször hangsúlyozta, hogy a kultúra és az innováció szoros összefüggésben áll. Tudna mondani példákat, ahol a magyar kreativitás és a csúcstechnológia találkozása a hazai kulturális intézményrendszert erősíti?

– A kultúrának szilárd talapzat kell, mi pedig az EU-átlag dupláját fordítjuk a magyar kultúra finanszírozására. Hozzávetőlegesen 650 milliárd forintnyi fejlesztést valósítottunk meg az elmúlt években a magyar kultúra területén szerte a Kárpát-medencében. És ha szertenézünk, jó néhány innovációt is találhatunk. Ilyen a Magyar Zene Háza, ami egy csodálatos hely – nemcsak a magyar zene, hanem annak innovatív bemutatása miatt is, ami a fiatalokat is magával ragadja. De ugyanígy beszélhetünk a Néprajzi Múzeumról vagy a Hagyományok Házáról, és aki az Attila-kiállítást meglátogatja majd, láthatja ott is azt az innovációs készséget, ami bennünk lakozik. De azok a programok is, amelyekkel országszerte mindenkinek elérhetővé tesszük a kultúrát, magukon hordozzák az innováció különböző formáit, ahogy a filmiparunk is. Nincs olyan területe a kultúrának, ahol a magyar innováció, de egyben a tradíció ne lenne jelen. Ez igazi hungarikum.

– Hogyan érdemes népszerűsíteni a magyar kultúrát külföldön, kiváltképp a velünk sokszor méltánytalanul kritikus Nyugaton?

– Kultúrakedvelő, kultúraszerető nemzet vagyunk, akik európai szinten bronzérmesek a színházlátogatásban. Hétmillióan járunk évről évre színházba, és egymillióan látogatják a klasszikuszenei rendezvényeket. Ehhez a kormány is odateszi magát, hiszen minden egyes színházlátogató esetében átlagosan 15 ezer forinttal finanszírozza a jegyeket. Ami a velünk szemben kritikus Nyugatot érinti: nálunk valóban növekszik a turisták száma, mert biztonságosak vagyunk, s mert olyan kulturális fejlesztések valósultak meg, amelyek vonzók. Ne felejtsük el, hogy a Szépművészeti Múzeum a világ száz legjobb múzeuma között szerepel, a 86. helyen. Emlékezzünk csak a tavalyi Munkácsy-kiállításra vagy a kínai agyagkatonák tárlatára, amely nemzetközi szinten is meghatározó volt. Vitatom azt, hogy ne vennék komolyan a magyar erőfeszítéseket. Az elmúlt fél évben ott voltam az Egyesült Államokban a Trump elnök úrhoz vezető delegációban, ahol az USA 250. születésnapjának magyar kulturális bevonással történő megünnepléséről is egyeztettünk. Ugyanez igaz a magyar–török vagy a magyar–szerb kulturális évadra is. Ezek a kapcsolódások is csak erősítenek bennünket. Az a modell, amit megvalósítottunk, mindenki számára meghatározó, és még a kritikusaink is elismerik, hogy jó érzés Magyarországra jönni.

– A múlt év egy izgalmas mentőakciót is tartogatott, hogy Székelyföldről hazaérkezzen a Fejedelmek aranya kiállítás. Hogyan gondol vissza erre?

– A romániai hatóságok nem engedték továbbszállítani Marosvásárhelyről Sepsiszentgyörgyre a kincseket. Először a marosvásárhelyi múzeumigazgatót riasztottam, hogy a kincsek rendben vannak-e, aztán mentőakciót szerveztünk a Magyar Nemzeti Bank részvételével, miközben minden engedélyt elintéztünk. Saját szememmel láttam a Pénzmúzeumban, hogy visszaérkezett minden. Operatív ember vagyok, nehéz érzés volt, hogy magyar műkincsekkel bármilyen probléma történhet, de azonnal cselekedni kellett. Az itthoni kiállítás bevétele pedig a székelyföldi múzeumokat támogatta, így helyre tettük, amit helyre kellett tenni.

– Ha visszatekint, mit tart tárcája eddigi legnagyobb eredményének?

– A legfontosabbnak azt érzem, hogy minden gondolatunkban, cselekedetünkben és pályázatunkban, minden döntésünkben egyértelművé tettük, hogy a magyar kultúra Kárpát-medencei, sőt azon túli dimenzióban értelmezendő. A magyar kultúra határokon átível és egy nemzetet köt egybe. A mindennapi hazaszeretet minisztériumának minden döntésénél ezt az egységet kell szolgálnia.